2023.07.27. 12:37
Nem jött össze a továbbjutás Battai Sugárnak a vb-n
Számára befejeződtek az egyéni küzdelmek, de csapatban még láthatjuk.
Battai Sugár
Forrás: Magyar Vívó Szövetség
Miután Battai Sugár hétfőn sikerrel vette a csoportkört, és a 64 közé jutásért vívott asszót is megnyerte, ma folytathatta szereplését a milánói világbajnokság egyéni kardszámának egyenes kieséses szakaszában, írja a DEAC honlapja.
A debeceni kiválóság Julika Funke ellen lépett pástra, és nagyszerűen kezdett, hiszen az első két találat az ő nevéhez fűződik. A német lány azonban gyorsan fordított, sőt ellépett három tussal. Battai Sugár innen még fel tudott állni, 6:6-ra egyenlített, de aztán megtorpant, és ellenfele egyre nagyobb fölényre tett szert. A DEAC kardozója próbálta tartani a lépest, de nem tudott mit kezdeni a remekül vívó Funkéval, aki 15:9-re megnyerte az asszót, és így ő jutott a 32 közé.
Battai Sugár szombaton a kardcsapat tagjaként folytatja szereplését, továbbjutás esetén vasárnap is pástra lép. A kvótához szükséges pontszámok gyűjtésében ez a megmérettetés különösen fontos lesz, hiszen a szövetség azt szeretné elérni, hogy csapatban jusson ki a válogatott a párizsi olimpiára, mivel ebben az esetben három magyar egyéni indulója lehet az országnak.