2023.06.11. 12:03
Tizenöt éve hunyt el Komlóssy Imre, Debrecen ikonikus labdarúgója
Komlóssy Imre, a debreceni labdarúgás emblematikus figurája 2008. június 11-én halt meg.
Komlóssy Imre 1926. november 19-én született Debrecenben. Pályafutását egy helyi klubnál, a Nyilastelepi Törekvésnél kezdte. 1943-ban igazolt a Debreceni VSC-hez, s még nem volt 17 esztendős, amikor bemutatkozott az NB I.-ben a Ferencváros ellen - olvasható a Puskás Intézet megemlékezésében.
Az 1945–1946-os szezonban a hetedik volt a bajnokságban a gárdával. 1948-ban felsőbb utasításra a Budapesti Lokomotívhoz került. Innen egy év múlva tért vissza a DVSC-hez, majd 1950-től 1953-ig, a katonai szolgálata idején az NB II.-es Debreceni Honvédban játszott. Ezután ismét a DVSC-hez igazolt, a klubbal az 1959–1960-as szezonban feljutott az NB II. Keleti csoport bajnokaként az élvonalba, így 1961-ben NB I.-es játékosként vonulhatott vissza.
![](https://cdn.haon.hu/2023/06/x8YKKhPB-p2QGbHoMfyPqKvddsSDoVyNMMP6_-uzu-A/fit/1200/1207/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBjZjQ4NjFiNTdmNDQ4ODViYjYxMjUwNGQ1MGMzOTIz.jpg)
Forrás: Puskás Intézet
Komlóssy az 1948-as londoni olimpia előtt tagja volt a magyar válogatott keretnek, de anyagi nehézségek miatt a csapat nem tudott részt venni az ötkarikás játékokon. A debreceni ikon hivatalos mérkőzésen nem szerepelt a válogatottban, de 1947. április 10-én többek között Bozsik József és Puskás Ferenc oldalán pályára lépett a nemzeti csapatban a BLASZ válogatott ellen 4–2-re megnyert nem hivatalos találkozón.
Visszavonulása után edzőként dolgozott. Eleinte a DVSC utánpótlásában tevékenykedett, majd két éven irányította a felnőtt együttest is. A klubhoz többször is visszament dolgozni a tartalékcsapat edzőjeként, vagy a nagy csapat pályaedzőjeként. Ezenkívül munkát vállalt többek között Balmazújvárosban, Derecskén és Hajdúböszörményben is. Komlóssy Imre 81 évesen, 2008. június 11-én hunyt el Debrecenben.
Névjegy: Komlóssy Imre Született: 1926. november 19., Debrecen Elhunyt: 2008. június 11., Debrecen Posztja: támadó NB I.-es mérkőzés/gól: 136/52 Klubjai játékosként: Nyilastelepi Törekvés (1941–1943), DVSC (1943–1948), Bp. Lokomotív (1948–1949), DVSC (1949–1950), Debreceni Honvéd (1950–1953), DVSC (1953–1961) Sikerei játékosként: NB III. Debrecen-Nyíregyházi csoport bajnoka (1950 ősz), NB II. keleti csoport bajnoka (1959–1960) Csapatai edzőként: DVSC utánpótlásedző (1961–1965), DVSC (1965–1967), Hajdúsági Iparművek (1967–1970), Honvéd Bocskai SE (1970–1971), Balmazújváros (1972–1973), Hajdú Vasas (1973–1976), DVSC pályaedző (1977–1978), DVSC tartalékcsapat edzője (1979–1980), Hajdúböszörmény (1980–1981), Derecske (1981–?), Balmazújvárosi (1984–1986), DVSC tartalékcsapat edzője (1986–1988), DVSC pályaedzője (1988–1991) Sikerei edzőként: NB III. Északkeleti-csoport bajnoka (1973–1974), NB II. Keleti csoport bajnoka pályaedzőként (1988–1989) |