Kézilabda

2023.04.15. 19:57

Kötelező házi feladat előtt a DVSC kézisei

Vámos Míra tudja, egy felszabadultan játszó csapat komoly gondokat okozhat az erősebb riválisnak is.

Vámos MÍra

Forrás: Czinege Melinda

Felesleges kertelni, a DVSC Schaeffler számára kötelező a győzelem a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) elleni vasárnapi bajnokin. Ez nemcsak a tabellára nézve mondható ki, hanem a két gárda játékerejét ismerve is, bármennyire tehetséges fiatalok alkotják a balatonboglári csapatot. A debreceniekhez visszatértek az Izland elleni győztes világbajnoki selejtezőt megvívó válogatottak – Bordás Réka, Füzi-Tóvizi Petra, Töpfner Alexandra és Vámos Petra –, valamint az elmúlt időszakot a brazil nemzeti csapatnál töltő Mariana Costa is, így a hazaiaknál előreláthatólag csak a hosszabb ideje maródi Hornyák Dóra, valamint Jovovics Jovana hiányzik majd a pályáról.

A NEKA elleni rövid örökmérleg debreceni fölényt mutat, a sportstatisztika.com oldal adatai alapján eddig mind az 5 bajnoki összecsapást a piros-fehérek nyerték. A dunántúliak a táblázat utolsó, 14. helyéről várják az összecsapást, eddig 2 győzelem és 1 döntetlen mellett 16-szor vesztesen hagyták el a pályát, de figyelmeztető jel lehet, hogy legutóbb otthon magabiztosan verték a Kisvárdát. A Vasutas a 3. pozíciót foglalja el, a 28 pont 13 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség eredménye. A két gárda decemberben már egyszer összecsapott a bajnokságban, akkor 27–23-ra a hajdúságiak nyertek idegenben.

Más lesz

A balatonbogláriaktól igazolt a Lokiba Vámos Míra, aki nővére, Vámos Petra nyomdokaiba lépve 2021 nyarán érkezett a cívisvárosba, és azóta is jó teljesítménnyel bizonyítja, kiváló választás volt a bal szélre. A szerződését februárban 2025-ig meghosszabbító játékos portálunknak elmondta, a tervezettnél szenvedősebb lett számukra a decemberi 60 perc, mert a NEKA fiataljai jól játszottak. – Ez most egy teljesen más szituáció lesz, bár a válogatottidőszak kissé megnehezítette a felkészülést, hiszen keveset tudtunk együtt edzeni – ismertette a junior-Európa-bajnok. – Az én korosztályomból már senki sincs ott, de természetesen így sem ismeretlen előttem a balatonbogláriak jelenlegi kerete. Sokan közülük junior válogatottak, és meg akarják mutatni, hogy a tabellán elfoglalt helyezésük ellenére helyük van az első osztályban. Tapasztalatból tudom, ha egy csapat felszabadultan játszik, komoly gondokat okozhat a nála erősebbnek is, emiatt nekünk úgy kell pályára lépnünk, hogy ne legyen kétséges a pontok sorsa – nyilatkozta a 20 esztendős kézilabdázó.

A DVSC Schaeffler–NEKA bajnoki mérkőzés vasárnap 18 órától kezdődik a Hódosban, a találkozón az Ónodi Erika–Őri Erika bírópáros fújja majd a sípot. 

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában