Jegyzet: Köszönjük, hogy hihetünk!

A hatodik forduló után még nyeretlenül, négy ponttal az utolsó helyen állt a Loki. Akkor Janeiro menesztését követően jött egy szíveket melengető győzelem Dombi Tibi vezérletével a Vidi ellen. Ezzel még messze nem voltunk kint a gödörből, de érezhetően nagy kő esett le a szívekről, bebizonyították maguknak a srácok, hogy képesek nyerni. Onnantól kezdve Szrdjan Blagojevics érkeztével elindult egy olyan úton a gárda, amilyenen már jó ideje nem jártunk Debrecenben. 

A legszembetűnőbb, hogy az együttesnek van hite a szerb szakemberben és saját magában is. A bajnokság középső szakaszában begyűjtött 18-ból 10 pontot is az utolsó percekben szerzett góljainak köszönheti a Loki. Ez egyszerűen nem lehet véletlen. A fiúk a Paks ellen még a 91. percben, 0–1-es állásnál is elhitték, hogy nyerhetnek, és meg is csinálták. Ez pedig már egy olyan öngerjesztő folyamat, ami által elképesztő tartást szerzett magának a csapat. Itt már nem csak egy-egy összecsapásról van szó, hogy hátrányból tudnak nyerni, ez több annál. 

A Fradi ellen hazai pályán kikapott a DVSC, majd kiesett a kupából, és szerzett egy pontot Újpesten. Ennél a pontnál kezdtek el megjelenni a jól ismert negatív kommentárok. Őszintén, én is kicsit aggódtam a várdai bajnoki előtt, mert a legutóbbi három meccsen csak két vereség és egy döntetlen jött össze. Arról nem beszélve, hogy a sérültek mellé még sorra betegedtek is meg a játékosok. Ehhez képest fegyelmezetten, magabiztosan, helyenként kifejezetten szépen futballozott a Loki – halványan sem emlékeztetett egy három mérkőzés óta nyeretlen csapatra –, a győztes gól előtti támadásnak pedig tankönyvekben a helye. 

Katartikus siker a Paks ellen, aztán újabb fordítás Kispesten, de mégis ez a várdai 0–1 győzött meg végérvényesen arról, hogy ennek a Lokinak olyan tartása van, amilyet már rég nem láttunk. Az idény elején még a gondolatainkban sem volt dobogó, most viszont azt számolgatjuk, ha megverjük a Kecskemétet – márpedig miért ne vernénk –, akkor karnyújtásnyira lesz a második hely. 

Messze még a vége, és bármi előfordulhat, de azt az ajándékot már megkaptuk a csapattól, hogy újra reménykedhetünk, hihetünk valamilyen nagy sikerben. Az elmúlt pár évben talán el is felejtettük, mennyire jó ez az érzés.

Bakos Attila