Labdarúgás

2023.03.28. 17:30

Ferenczi János nyáron is ott akar lenni a válogatottban

A Loki védője mindent megtesz azért, hogy Marco Rossi újra bizalmat szavazzon neki.

Ferenczi János | Forrás: DVSC

A magyar labdarúgó-válogatott jól indította az idei esztendőt, hiszen a múlt héten az észtek ellen 1–0-ra nyert, majd Bulgáriával szemben magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott hétfőn este, a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Ugyanez már a csoportkör második fordulója, azonban a nemzeti együttes ezzel az összecsapással kezdte meg a küzdelmeket, mert az elsőben szabadnapos volt.

A keretben négy év után újra volt a Debreceni VSC balhátvédje, Ferenczi János is. A Loki futballistája egyik találkozón sem kapott szerepet, a Haonnak azonban elmondta, hogy ettől függetlenül remek élményekkel tért vissza a cívisvárosba.

Nagyon jól éreztem magam, boldog vagyok, hogy ott lehettem. Sajnos nem léptem pályára, de mind a két meccs remekül sikerült, és ez a legfontosabb, úgyhogy pozitívan jöttem haza

– tette hozzá.

Régen volt már olyan, hogy a nemzetközi megítélés és a papírforma alapján is a mieinket lehetett egyértelmű esélyesnek megnevezni egy magyar-bolgár összecsapás előtt. Ezt azonban a fiúk tökéletesen alátámasztották a mutatott játékkal és az eredménnyel is. Hogy őszinte legyek, előzetesen nehezebb mérkőzésre számítottunk.

Szerencsére remekül kezdtünk, és hamar megszereztük a vezetést, az első félidőben kiválóan futballozva szinte el is döntöttük a három pont sorsát.

A szünetet követően az volt a cél, hogy a koncentráció megmaradjon, és végigvigyük azt, amit elterveztünk. Növelni már nem tudtuk az előnyünket, viszont így is azt lehet mondani, hogy sima meccs volt. Ez a hétfői találkozó megmutatta a csapatnak az erősségét, és azt, ha odafigyel, akkor bárkivel szemben komoly ellenfél lehet – fogalmazott a DVSC focistája.

Ferenczi János rutinos futballista révén már sok szakemberrel dolgozhatott együtt, portálunk kíváncsi volt rá, hogy Marco Rossival milyennek látja a közös munkát. – A kapitány rendkívül felkészült szakember, akivel alaposan kielemezzük a saját játékunkat, és egyértelműen kéri azt, amit elvár tőlünk. Természetesen részletesen tanulmányozzuk az ellenfeleket, hogy minél alaposabban felkészüljünk belőlük, ezért az edzéseken is nagy hangsúlyt kapnak a taktikai elemek – mondta a Loki szélső védője, majd a szakmai szempontok után az olasz mester emberi oldalára is kitért.

Ezek mellett pedig kifejezetten nyugodt edzőnek látom őt, aki jól tudja motiválni a játékosait. Nagyon szeretek vele együtt dolgozni

– hangsúlyozta.

A debreceni védő végül elmondta: egyértelmű célja, hogy a nyári selejtezők alkalmával is ott legyen a keretben, amikor a válogatott Montenegróba látogat és Litvániát fogadja majd.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában