Röplabda

2023.03.25. 21:59

Szettgyőzelemmel zárta a meccset a DSZC-Eötvös DSE

Az elmúlt heti Vasas elleni idegenbeli vereség után ezúttal a DSZC-Eötvös DSE a táblázaton három hellyel előtte álló BVSC-Zuglót fogadta.

Forrás: Napló-archív

A találkozót kisebb meglepetésre a DSZC-Eötvös DSE kezdte jobban, 4:2-re vezettek. Nyitásfogadási hibák miatt 5:5-nél beérte ellenfelét a fővárosi együttes, majd 13:13-ig felváltva szereztek pontot a szembenálló felek. Bár a hálónál és mezőnyben szép megoldásokat mutattak be az „eötvösös” lányok, a nyitásfogadással továbbra is hadilábon álltak. Jellemző, hogy a vendégek öt játékosa szerzett ász nyitásból pontot - közölte portálunkkal a csapat.

A második játékrészt is a hazaiak kezdték jobban, olyannyira, hogy 7:3-nál már időt kért a vendégek edzője. A hajdúsági csapat azonban extázisban játszott és egészen a 22 pontig őrizte előnyét. Sajnos az addig jól játszó játékosaik a legrosszabb pillanatokban hibáztak – és bár volt két szettlabdájuk – végül 25:27-re ismét a vendégek szerezték meg a szettgyőzelmet.

A harmadik játszmában szerkezeti változás után érkezett a pályára a debreceni együttes. 2:6 után kevesen hittek benne, hogy a hazaiak szettet nyernek. A DSZC-Eötvös DSE játékosai azonban minden pontért küzdöttek, és 11:11-nél kiegyenlítettek, sőt 17:13-ra már náluk volt az előny. Vendég időkérés után 17:16-ra feljöttek a vendégek, de aztán egy hazai időkérés következett, ami után sorozatban öt pontot szereztek a debreceniek. Ebben az időszakban bátor támadásokkal játszottak a hazaiak és 25:17-re nyertek.

A negyedik etapban is a DSZC-Eötvös DSE kezdett jobban, Berza Fanni eredményes centertámadásai és Tea Terzievska nyitásai után már 7:4-re is vezettek. Két rontott nyitás egy hibás támadás után egyenlítettek a rutinosabb vendégek, majd 3-4 pontos előnyt harcoltak ki. Az utolsó pontig küzdöttek a hazaiak, de a túlzott lelkesedés több hibához vezetett, így végül a fővárosiak nyerték a mérkőzést.

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb április elsején Monoron a Gödőllői RC ellen játszik.

DSZC-Eötvös DSE –BVSC-Zugló 1:3 (-18, -25, 17, -18)

DSZC Beregszászi Pál Technikum. Vezette: Villás Tibor Richárd, Suba István.

DSZC-Eötvös DSE: Alison Michelle Muldrow, Berza Fanni, Tea Terzievska, Fehérvári Vivien Andrea, Pálfi Kitti, Juhász Flóra Anna. Csere: Végh Kitti (liberó), Papp Csenge (liberó), Kovács Anett, Németh Panna, Kozma Kitti. Edző: Szombathy András

BVSC-Zugló: Nyuka Noémi, Rózsa Nóra Anna, Nagy Zsuzsanna, Wirth Annamária, Riczkó Gabriella, Dani Laura. Csere: Réthelyi Zsófia Ágota (liberó), Sartoris Petra (liberó), Bajnóczi Fruzsina Anna, Marton Laura Anna, Puskás Sára Noémi, Hemmert Ivonn Hajnalka, Benedek Réka. Edző: Daróczi Gergely.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában