Rali

2023.03.06. 20:01

Hamar eldőlt, nem leszek raliversenyző

Ifjabb Nagy Lajos jóvoltából ülhettem be egy körre Kabán a BMW-jébe, és kóstolhattam bele a ralizás világába.

Mikor beültem ifjabb Nagy Lajos mellé, már akkor is sejtettem, hogy valami különleges vár rám...

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

Vészesen fogytak előlünk az autók. A rajtnál strázsáló férfi intett, figyeljünk, mert hamarosan rajtunk a sor. Az addig pirosan világító lámpa rövidesen zöldre váltott, indulhattunk. Az egész testem megfeszült, kétségbeesetten kapaszkodtam az övembe, ami egyébként úgy az ülésbe szegezett, hogy mozdulni sem tudtam. (Sebaj, fő a biztonság!) A sofőr kövér gázt adott, és elkezdődött a majd’ négyperces rémálom. 

Az öt kilométeres útból nem sokat láttam, így utólag visszagondolva, ez lehet nem is volt baj. A kijelölt szakasz kacskaringózott, egyenes nem gyakran haladtunk, sok volt a fordító, hol jobbra, hol balra dőltem, de legtöbbször igazából azt sem tudtam, merre vagyok, mi történik. (Jó kis mitfárer lennék…)

Sok gondolat cikázott a fejemben, egy csomó kérdés, melyekre nem találtam a választ. Egyáltalán mit keresek én itt? Hogy gondoltam ezt? Normális vagyok? Mit élveznek ebben mások? És a legfontosabb: mikor lesz már vége? Csendesen szenvedtem, egész úton meg sem mukkantam, belül azonban hangosan üvöltöttem.

Csak sodródtam, az irányítás nem az én kezemben volt, ugyan éreztem, a pilótám roppant képzett, technikás, mégis folyamatosan rettegtem. Végig nyomtam a képzeletbeli féket, legszívesebben már az első méterek után megmondtam volna, hogy köszönöm szépen, nekem ennyi elég is lesz, itt kiszállnék. De nem tehettem, így csak vártam, hogy végre feltűnjön a cél. Vannak, akik szeretik ezeket a szituációkat, az adrenalin miatt kifejezetten „keresik a bajt”, ám rá kellett jönnöm, én nem közéjük tartozom. Óriási kő esett le a szívemről, mikor megpillantottam a sok embert. A tempó lelassult, tudtam, ezt megúsztam.

Azért odatette magát

Kabán, a régi cukorgyári területen rendezték meg múlt vasárnap a KZ Invest Kupa idei kiírásának első fordulóját. A ralisok szezonnyitójára a HAON is ellátogatott, sőt, egy körre be is ülhettem az egyik autóba, méghozzá egy BMW-be, mely a legerősebb kategóriában, M3-ban indult. A viadal legjobb pilótája, az abszolút kategória győztese, ifjabb Nagy Lajos volt az „idegenvezetőm”. A megmérettetés ugyan csak 10 órakor kezdődött, azonban az indulók többsége már hét körül megérkezett, a gépátvétel is időbe telik, illetve a rutinosak már tudják, a legjobb helyekért megy a csata. A rajttól kellő távolságban, ugyanakkor nem túl messze kell elhelyezkedni, hogy hallják például a hangosbemondót. 

Épp a pályabejárásra sorakoztak a ralisok, mikor megérkeztünk. Mivel idén új pálya várta az autósokat, ezért két kört tehetett meg mindenki, hogy ismerkedjen a viszonyokkal. Lassan csorogtak vissza az autók a rögtönzött boxutcákba, rövidesen ifjabb Nagy Lajos, vagy ahogy sokan hívják, Lalika is befutott.

Gyorsan bemutatkoztunk, majd mivel volt egy kis csúszás a programban, javasolták, én már pattanjak is be a járműbe, mert nyomban rajtolunk. 

Na jó, az, hogy bepattantam, erős költői túlzás: a bukócsövön átmászva behuppantam az ülésbe, felvettem a bukósisakot, majd becsatoltak. Jól meghúzták az övet, hogy moccanni se tudjak. Azért volt még egy kis idő az indulásig, figyeltem a történéseket körülöttem, mikor szokatlan hangra lettem figyelmes. A fotósunktól érdeklődtem, mi ez, majd közölte, fújt egy kis levegőt Lalika az egyik kerékbe. A kisfiam születése ugrott be, mikor feküdtem a műtőasztalon, kikötözve, letakarva, és akkor sem nagyon tudtam, mi folyik körülöttem. 

Nem sokkal rá Lalika is beszállt mellém, beindította a BMW-t, és innentől már nem volt menekvés. Amíg elértünk a kiindulóhelyig, tudtunk kicsit beszélgetni. Kiderült, már négyéves korában szimulátorversenyeket nyert, és ez a 12. szezonja a ralisok között. A versenyautóját a szintén ralis édesapjától kapta a 18. születésnapjára. A BMW-t, melyben ültünk, még 2009-ben alakították át jelenlegi formájára, Lalika szerint épp az az egyik legnagyobb erőssége, hogy nem változtat semmi lényeges dolgon évek óta. 

Sokan odaköszöntek neki azon a pár méteren, látszott, ismerik, elismerik. Ő maga is kiemelte, az a legjobb ebben az amatőr ralis közösségben, hogy nagyon összetartóak, nincsenek ellentétek, örülnek egymás sikereinek. Még gyorsan megnyugtatott, az első kör általában kuka, mert ekkor még nem ismerik annyira a pályát, nem tudnak olyan tempósan vezetni, ez még a puhatolózásról szól. Jó volt ezt hallani, azt már viszont kevésbé, mikor a célban közölte, hogy azért mivel ott ültem mellette, kicsit jobban odatette magát, mint ilyenkor szokta.

A befutó után konstatálta, kár volt azért a lassítóért, amit elvitt. Én pedig értetlenül néztem, nem is tudtam, miről beszél. Éreztem ugyan egyszer, hogy kissé kisodródtunk, de azt, hogy egy gumi elrepült, észre sem vettem…

Végre elengedtem a mellkasomat feszesen támasztó övet, amely olyan erős nyomot hagyott a tenyeremen, hogy még percek múlva is látszott. Minden porcikám remegett (egyébként még jó ideig), de legalább nem lettem rosszul, mert hogy erre is van példa. Mikor visszaértünk, fürkésző tekintetek fogadtak, kérdezgették, hogy tetszett. Én pedig csak azt tudtam mondani, amit még most is: óriási élmény volt, de soha többé! 

KSZD

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában