Futsal

2023.03.27. 20:26

Olyan volt a DEAC és az MVFC meccse, amilyennek egy vármegyei rangadónak lennie kell – fotókkal

Az első félidőben egyértelműen jobb volt a Mezei-Vill, a második kiegyenlítettebb játékot hozott.

Forrás: Kiss Annamarie

Az MVFC Berettyóújfalu nyerte a felsőházi rájátszás első vármegyei rangadóját, miután 6–3-ra legyőzte a DEAC-ot hétfő este.

A kezdésre gyakorlatilag megtelt a DESOK, a vendégeket is elkísérte egy szektornyi szurkoló, így Trencsényi János gárdája sem maradt buzdítás nélkül. A DEAC játékosai a kezdés előtt összeálltak, és egy Kitartást, Bence! felirattal üzentek csapattársuknak, a múlt héten súlyos sérülést szenvedett Nagy Bencének

A meccs első helyzete Rábl János nevéhez fűződött, de az újvárosiak válogatott játékosa néhány centit tévesztett.

Debreceni szempontból a harmadik perc hozta el a hideg zuhanyt: egy labdavesztést követően egy Rafinha-Rábl-Szabó Péter összjátékot követően a piros-fehérek brazil játékosa passzolt az üres kapuba, Krajcsi Bence teljesen kiszolgáltatott volt (0–1).

A gyors gólt követően egy gyors lap is előkerült, Rábl sárgult be reklamálásért. Többet birtokolta a játékszert a Mezei-Vill, mégis a következő nagyobb lehetőség az egyetemisták előtt adódott, de Harmati Tamást szerelték a vendégek. Az oldalrúgást követően pedig Vass Ottó bombázott fölé.

Egy szerelést követően Matheust kellett bevinni ölben az öltözőbe, de szerencsére a brazil gólzsák egy rövid ápolást követően visszatérhetett, olyannyira, hogy később fel is iratkozott a gólszerzők közé.

A 9. percben Nagy Imre előtt adódott ziccer, de löbbölése csak a kapufa külső élét súrolta. Elek Gergő időt kért, mert nem volt elégedett a DEAC játékával. Ám nem változott a helyzet, Rábl lőtt újabb kapufát. Gál István már jobban célzott, szépen lőtte ki a jobb alsót egy kontrából (10. perc, 0–2).

Megérdemelten vezetett az MVFC, míg a bihari gárda futsalosai magabiztosan és szépen járatták a labdát, addig a cívisvárosiak leginkább távoli lövésekkel tudtak helyenként veszélyeztetni.

A 13. minutumban tovább növelte előnyét az Újfalu: Matheus lőtt a bal kapufa mellé (0–3), majd fogadta társai gratulációját. Ám mielőtt a teljes letargia úrrá lehetett volna a vendéglátókon, egy szabadrúgás-kombinációt követően Tóth Attila hozta vissza a meccsbe csapatát (15. perc, 1–3).

A lelátóról az utánpótláskorú játékosok vezényletével felharsant a Hajrá, DEAC!, a fehér mezesek pedig lábra kaptak – Trencsényi János magához is hívta Gál Istvánékat.

Tóth Attila a végén kétszer is próbálkozhatott lövéssel, de végül kétgólos előnynél vonultak pihenőre az alakulatok.

Fordulást követően egy fault után Rábl megkapta második sárga lapját, de nem sokáig volt emberhátrányban az MVFC, mert következett egy őrült perc:

előbb Deiby kézzel ütötte be a kapuba a labdát, így ő is megkapta a második lapját, majd Matheus és Harmati gyors gólváltása után 4–2-re módosult az állás.

Thiagót is az öltözőbe kellett kísérni, de az egyetemisták brazilja is vissza tudott térni kis idő elteltével.

Mezei Dávid védett nagyot Tóth Attila csavarását követően, ám a másik oldalon már nem volt ilyen szerencsés Krajcsi, Szabó Péter járt túl az eszén (2–5).

A közönség egyre elégedetlenebb volt, de nem kedvencei játékával, hanem a bírók tevékenységével, amelynek helyenként humoros, helyenként erős kifejezésekkel adott hangot.

A 33. percben Gál kezére pattant a labda a hatoson belül, a megítélt büntetőt Thiago váltotta gólra (3–5).

Nagy Imre azonnal visszaállíthatta volna a közte hármat, de a kimozduló Krajcsi megzavarta nagy helyzetben.

Hat perccel a végre előtt kigyűlt az ötödik csapathibája a DEAC-nak, onnantól fokozott óvatossággal kellett megpróbálniuk a fehéreknek elválasztani a labdától a vendégeket.

Nagy Imre gólja pontot tett a mérkőzésre, érezhető volt ez a vendégek ünnepléséből is. A hazaiak átálltak 5 a 4-re támadásban,

de az eredmény már nem változott, 6–3-ra győzött az MVFC, megérdemelten. 

MSZ

A tények

Férfi futsal NB I. felsőház, 4. forduló

DEAC–MVFC Berettyóújfalu 3–6 (1–3)

DESOK, 400 néző. Vezette: Kovács Gbáor (Deme Rajmund, Róka Krisztián).

DEAC: Krajcsi - Szatmári, Deiby, Thiago, Szabó J. Csere: Tóth Be. (k), Vass, Harmati, Rácz, Sándor K., Tóth A., Maygar, Győri, Tóth Ba. Vezetőedző: Elek Gergó.

MVFC: Mezei - Iszák, Rábl, Szabó P., Matheus. Csere: Sándor M. (k), Korcsmáros, Erdei, Nagy I., Gál, Tifán, Nagy D., Takács, Rafinha. Vezetőedző: Trencsényi János.

Gól: 0–1 (Rafinha (3.), 0–2 Gál (10.), 0–3 Matheus (13.), 1–3 Tóth A. (15.), 1–4 Matheus (25.), 2–4 Harmati (26.), 2–5 Szabó P. (30.), 3–5 Thiago (33.), 3–6 Nagy I. (37.).

Piros lap: Rábl (24), Deiby (25.).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában