Magyar Kupa

2023.02.07. 13:20

Varga József ott akar lenni a Magyar kupa döntőjében

A Loki a győri mínuszokban juthat be a labdarúgókupa legjobb nyolcas mezőnyébe.

Varga József | Forrás: Nemzeti Sport-archív

A Debreceni VSC labdarúgócsapata egy Zalaegerszeg elleni győzelemmel és egy fehérvári döntetlennel indította a tavaszi szezont az OTP Bank Ligában. Szrdjan Blagojevics gárdájára azonban szerdán este 19 órától a Magyar Kupában vár kihívás, a másodosztályú Győr vendégei lesznek a debreceni focisták.

A mérkőzést megelőzően a Loki középpályása, Varga József beszélt a HAON-nak együttese téli szünetet követő teljesítményéről és a kupameccsel kapcsolatos várakozásairól. – Az eredmények függvényében mondhatjuk, hogy jól sikerült a felkészülés. A ZTE elleni 3–0 simának tűnhet, azonban egy erős, kellemetlen riválist győztünk le, ami kellő lökést adott ahhoz, hogy Székesfehérváron pontot tudjunk szerezni. Ha egy kicsit jobban elhisszük, akkor akár a három ponttal is távozhattunk volna, de a találkozó egészét tekintve reális volt a döntetlen – fogalmazott.

A 34-szeres magyar válogatott labdarúgó elmondta, ugyanolyan koncentráltan készülnek a győrire, mint bármelyik összecsapásra. –

 

Megvannak a célkitűzéseink, szeretnénk legalább a döntőig eljutni a sorozatban, sőt, ennél akár merészebb álmaink is lehetnek.

Ha kellően felkészülünk a Győrből, és tudjuk hozni a bajnokságban mutatott formánkat, akkor megtehetjük az első lépést az említett célok megvalósítása érdekében. A kupában nincs könnyű ellenfél, biztos vagyok benne, hogy az ETO nagyon motivált lesz, és ezt meg is akarják majd mutatni – vélekedett.

A Loki–Győr csaták nagy múltra tekintenek vissza, azonban az utóbbi években – a DVSC 2020-2021-es, NB II.-es szezonján kívül – kevesebbet találkozott a két gárda az osztálykülönbség miatt. Jelen párosításnak egyértelmű esélyesei a piros-fehérek, hiszen a kisalföldi együttes a Merkantil Bank Liga tizedik helyén áll. – Ilyen esetben természetesen mi szeretnénk ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre.

 

Arra készülünk, hogy sokat birtokoljuk a labdát, ez a célunk a bajnokságban is, azon vagyunk, hogy ezt a stílust minél magabiztosabban elsajátítsuk.

Ettől függetlenül fontos, hogy alaposan felkészüljünk belőlük, mert nem szabad figyelmen kívül hagyni az erősségeiket, és hogy milyen focit akarnak játszani – hívta fel a figyelmet Varga József.

Az előrejelzések alapján 0 celsius fok alatt lesz a hőmérséklet a szerda esti mérkőzésen, arról érdeklődtünk a Loki labdarúgójától, hogy mire érdemes ilyenkor fokozottabban figyelniük. – Már Fehérváron is hasonló időjárás volt, szerencsére sérülés nélkül lezajlott a meccs. Természetesen nagy hangsúlyt kell fektetni az alapos bemelegítésre, ha ennek eleget teszünk, akkor nem is kell ilyeneken gondolkoznunk.

 

Futballisták vagyunk, tudnunk kell alkalmazkodni és venni az akadályt akkor is, ha hideg van

– szögezte le.

Az ETO FC Győr–Debreceni VSC Magyar Kupa-nyolcaddöntő tehát szerda este 19 órától kezdődik majd, az M4 Sport pedig élőben közvetíti az összecsapást.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában