Labdarúgás

2023.02.19. 17:56

Nem forgott veszélyben a DEAC győzelme

A DEAC jobban alkalmazkodott, így az övéké lett a győzelem.

Forrás: DEAC

Nyári zápor februárban – ez volt a szlogen a DEAC-Vasas II. NB III.-as meccs előtt, ugyanis a tavasz bajnoki nyitányán rossz idő fogadta a csapatokat. Úgy tűnt, a DEAC alkalmazkodott jobban a körülményekhez, mert a vendégek kétszer is a gólvonalról mentettek, azaz jobban kezdtek a debreceniek. Időközben pedig a nap is kisütött, s abban bíztak a szurkolók, a végeredmény is örömre ad majd okot - írja a deac.hu.

A Vasas is összekapta magát a folytatásra, de valójában nem volt túl jó játék az első 45 percben. A DEAC jobban akart, a gólokra viszont még várni kellett. A szünet előtt volt egy véleményes szituáció, amikor 11-est lehetett volna ítélni a házigazdáknak, ám a játékvezető sípja néma maradt. A fordulás előtt még két ízben védenie kellett a Vasas kapusának, de nem sikerült a hálóba találniuk a támadóinknak.

A második félidő elején rögtön megszerezte a DEAC a vezetést, az addig is igen agilis Orosz Marcell ugrott a legmagasabbra, és a hálóba fejelt. Hogy még nagyobb legyen az öröme a publikumnak, arról Herrich öngólja gondoskodott. Továbbra is az egyetemisták voltak fölényben, de egyszer Ratkunak is kapufára kellett tolnia egy szabadrúgást. A 82. percben zárták le végképp a találkozót: Al-Sheraji biztosította be a győzelmünket.

DEAC-Vasas II. 3-0 (0-0)

DEAC: Ratku – Bényei (Tóth 85.), Ujvárosi, Aranyos (Lakatos 73.), Orosz, Sándor, Bidzilya (Virág 73.), Al-Sheraji, Soltész, Kerekes (Jankelic 85.), Wente (Trencsényi 57.).

Gól: Orosz (48.), Herrich (öngól, 57.), Al-Sheraji (82.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában