2022.12.29. 07:34
Újfalui mester: járni kell edzésre, és akkor összejöhet a dobogó
Szitkó Róbert szerint reális esélyük van előrébb lépni a bajnokság második felében.

Szitkó Róbert nem teljesen elégedett az ősszel elért ötödik helyezésükkel
Forrás: Napló-archív
Téli szünetüket töltik a megyei I. osztály csapatai Hajdú-Bihar megyében, ennek apropóján a berettyóújfalui gárdát vettük górcső alá. A BUSE 15 mérkőzésből 9-szer győzött, 1 alkalommal játszott döntetlent és 5 összecsapáson szenvedett vereséget, így a tabella 5. pozíciójában várja a folytatást. Szitkó Róbert együttese a pontvadászat első etapjában 28-szor talált be ellenfelei kapujába, míg 18-szor mattolták a berettyói védelmet a riválisok. A vezetőedző a Haonnak elmondta, kissé elégedetlen a szereplésükkel, s tavasszal szeretne előrébb lépni. – Az utóbbi időben kijelenthető, hogy nem sokat változott a keretünk. Érkezett három játékosunk, akik abszolút erősítést jelentettek számunkra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akadt távozónk is, de úgy vélem, hogy a mutatott játékunk arra predesztinál minket, hogy lehetnénk előrébb is a tabellán. Azokon a találkozókon, amelyeket győzelemmel abszolváltuk, jobban is játszottunk, s látszott a srácokon, hogy nagyon akarták a sikert. Sajnos az ősz folyamán akadt olyan meccsünk is, amikor teljesen kontroll alatt tartottuk az összecsapást, ám mégsem tudtunk három pontot gyűjteni. A Hajdúnánás és a Balmazújváros elleni ütközetekre gondolok, amelyek miatt még most is van némi hiányérzetem – kezdte a szakember, aki hangsúlyozta: csalódott az ötödik pozíció miatt.
A maximumot kell nyújtani
Általában egy komoly téli felkészülés sokat segíthet az olyan együtteseknek a megterhelő folytatásra, amelyek nagy célokat tűznek ki maguk elé az alapozás során. Szitkó Róberttől megtudtuk, hogy
vélhetően január 9-én kezdik a munkát Berettyóújfaluban, de a szakember szerint elengedhetetlen a fejlődés érdekében, hogy az edzéslátogatottság terén előrébb lépjen a csapat.
– Mint az együttesek többsége, úgy mi is január elején kezdjük el az első foglalkozásokat. Véleményem szerint, hogyha nagy létszámban jelen lesznek a fiúk a tréningeken, akkor lesz arra reális esélyünk, hogy feljebb lépkedjünk a tabellán. Ehhez mindenkinek a maximumot kell kiadnia magából, s a lehető legkomolyabban kell beleállni a kemény munkába. A fejlődéshez fontos tényező, hogy minél többen jelen legyenek a foglalkozásokon, és ekkor összejöhet akár a dobogós szereplés is tavasszal – mondta a tréner.
Szeretnék erősíteni a keretet
A téli átigazolási szezonban nem csupán a hazai megye I.-es bajnokságban nehéz játékosokat igazolni, hanem szerte a világban fejtörést okozhat a stábnak és a szakvezetőknek az erősítés. Szitkó Róbert elmondta, hogy jó kerettel dolgozhat együtt, ám egy poszton örülne az erősítésnek. – Összességében úgy vélem, hogy a jelenlegi összetételben is ütőképes csapatot alkotunk, de amennyiben az edzéseken is magasabb lenne a jelenlévők száma, akkor a tehetséges fiataljaink beépítése is zökkenőmentesebb lenne. Hogyha lehetőségünk lesz új játékost igazolni, akkor mindenképpen egy centert szeretnék Berettyóújfaluba csábítani – nyilatkozta a tréner, aki elmondta: a Hajdúnánás elleni találkozón játszottak a legjobban az ősz során, annak ellenére is, hogy vereséget szenvedtek azon az összecsapáson. A szakember továbbá kiemelte, hogy leginkább a csapategységben hisz, ami remek a BUSE háza táján.
A Berettyóújfalu első mérkőzését február 18-án játssza a harmadik helyezett Monostorpályi ellen.
Orosz Krisztofer
A Hajdú-Bihar megyei I. osztály állása1. Nyíradony VVTK 15 11 2 2 32–12 35 |