Kézilabda

2022.12.03. 18:56

Katarzis a végén: Vámos-bomba kellett a győzelemhez!

A Loki magyar válogatott irányítója két másodperccel a vége előtt biztosította be a két pontot.

Forrás: Czinege Melinda

Nagyon értékes két pontot gyűjtött be a DVSC Scaheffler az MTK ellen, miután 29–28-ra nyert a fővárosban szombat délután. Az MTK már az új otthonában, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadta az elmúlt időszakban több változáson átesett debrecenieket.

Az anyai örömök előtt álló Karina Jezsikava távozott a Lokitól, akit a Budaörsről igazolt szerb-magyar kettős állampolgárságú balátlövővel, Jovovics Jovanával pótolt a klub.

A fővárosi együttes új szakvezetővel vágott neki a mérkőzésnek, Vida Gergőt Vágó Attila váltotta a kispadon.

Hosszú szünet, 43 nap után léptek pályára a cívisvárosiak, akiken meg is látszott a kihagyás. A hazaiak szereztek vezetést a mérkőzésen, melyet a második támadásából – Hornyák Dóra szerzett labdát, majd indította a meglóduló Kácsor Grétát –  egyenlítettek ki a hajdúságiak. Egy ideig fej-fej mellett haladtak a csapatok ugyanazzal a forgatókönyvvel: előnyt szerzett az MTK, egyenlített az ezúttal fekete-fehérben játszó Debrecen. Ez így ment a 10. percig, amikor Vámos Petra talpról indított rakétájával átvették a vezetést a hajdúságiak (4–5). Ne hallgassuk el, hogy ehhez kellett Catherine Gabriel két szép védése, valamint Töpfner Alexandra két magabiztos büntetője is. Vágó Attila, a fővárosiak edzője időt kért, de ez sem segített a csapatán, a 18. minutumban ugyanis már 10–5-re ment a DVSC. Bár Füzi-Tóvizi Petráék tartották a 3-4 gólos fórt, be-becsúsztak a hibák támadásban, ezt látva Szilágyi Zoltán magához is hívta lányait a 26. percben, de nagy változást ez sem eredményezett, így 14–11-es debreceni előnynél vonultak szünetre az együttesek.

Egy eladott labdával nyitották a vendégek a második játékrészt, melyet góllal büntetett az MTK. Kácsor Gréta egy talpról lőtt góllal demoralizálta a hazai kapust. Töpfner Alexandra két gyors megugrását követően 17–12-re vezetett a Debrecen. Amikor a Loki nem tudott gyors támadásokat vezetni, akkor előnye tudatában igyekezett lassítani a játékot. Meglehetősen hektikus volt a Vasutas teljesítménye, jobb és rosszabb periódusok váltották egymást.

Egy ütközést követően a volt debreceni Anna Kekezovics a térdét fájlalva maradt a földön, a jobbátlövő sajnos csak segítséggel tudta elhagyni a pályát.

A hajrára fordulva fokozatosan olvadt a vendégelőny, az utolsó percre fordulva ki is egyenlített az MTK, de Vámos Petra egy gyönyörű, elhajlásos góllal kicsikarta a debreceni győzelmet a lefújás előtti pillanatokban. 29–28!

MSZ

A tények
Női kézilabda NB I., 15. forduló
MTK-BUDAPEST–DVSC SCHAEFFLER 28–29 (11–14)
Budapest 200 néző. V: Altmár K. Horváth M.
MTK: GYŐRI – Grosch 2, Kekezovity 1, SZABÓ K. 4, Szabó L 4 (2), PÁL T. 6 (2), Pelczéder 1. Csere: Suba (kapus), Mazák-Németh, DAKOS 5, Simon P. 3, Román 1, Sallai N. 1 Juhász E. Edző: Vágó Attila
DVSC: GABRIEL – TÖPFNER 7 (3), Hámori K. 1, Füzi-Tóvizi 1, Hornyák D., VÁMOS P. 7, PETRUS 4. Csere: Torda (kapus) KÁCSOR 5 (1), Bordás, Makó Z. 1., Szabó N., Planéta 3, Jovovics. Edző: Szilágyi Zoltán
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
Mesterszemmel
Vágó Attila: Arra készültünk, hogy a Debrecen kézben tartja a meccset, az volt a célunk, hogy próbáljunk a közelükben maradni, s ha szoros lesz a végjáték, használjuk ki a hibákat. A végén, ha szerencsénk van szerezhettünk volna egy pontot!
Szilágyi Zoltán: Az MTK nagyszerű játékot produkált. Tudtam, hogy az új edző érkezésével koncentrált, feldobott lesz a játékuk. Végig a kezünkben tartottuk a meccset, de nem tettük fel az i-re a pontot, ezt az MTK kihasználta, így szoros lett a végjáték. A legvégén a szerencse is mellénk állt, így tudtuk megszerezni a két pontot. Bízom benne, hogy a jövőben hasonló izgalmak nélkül megnyerjük az ilyen mérkőzéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában