Futsal NB I.

2022.12.12. 20:54

A DEAC nyert, az MVFC vereséget szenvedett

A férfi futsal NB I. 15. fordulójában mind a két hajdú-bihari együttes pályára lépett hétfőn este.

Szabó Ábel (balra) és Rácz Zsolt is dupláztak a Rubeola ellen | Forrás: Napló-archív

A Mezei-Villre nehéz feladat várt, hiszen a bajnoki címvédő Haladás otthonába látogattak, ráadásul Trencsényi Jánosék keretét sérülések és eltiltások is ritkították. Ehhez képest azonban jól kezdtek az újfaluiak, Szabó Péter már az 1. percben vezetést szerzett. Ezt követően jött hazai egyenlítés, de a fiatal Iszák Dominik révén ismét előnybe kerültek a vendégek. A szünet előtt azonban fordított a Haladás, a második félidő pedig a szombathelyieké volt, végül 7–2-re nyertek. Pozitívum azonban, hogy sok lehetőséget kaptak az MVFC ifjú játékosai, akik tisztesen helytálltak a rendkívül erős Haladással szemben.

A DEAC jó szériában várta a Rubeola elleni hazai meccset, utoljára pont a megyei rivális ellen szenvedett vereséget még októberben. Azóta viszont hat bajnoki óta nem talált legyőzőre, és ezt a veretlenségi sorozatot nyújtotta volna tovább Elek Gergő együttese. Deiby révén már hamar megvolt a vezetés, de az első félidőben több gól nem is esett. A másodikban viszont beindultak a debreceniek, és nagyjából a 30. percre végérvényesen eldöntötték az összecsapást, végül hétig meg sem álltak úgy, hogy Krajcsiék kapuja viszont érintetlen maradt. A szünetet követően Thiago, és Szatmári Ákos egy-egy, Rácz Zsolt és Szabó Ábel pedig két-két góllal járultak hozzá a 7–0-s, kiütéses sikerhez. 

BA

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában