Uszonyosúszás

2022.11.28. 15:19

Szabó Anita fotósként képzeli el jövőjét

A fiatal úszó júliusban végleg szögre akasztotta az uszonyokat, új fejezetet nyitna életében, de a sportágtól nem szakad el teljesen.

Forrás: Molnár Péter

Szabó Anita szinte mindent elért uszonyosúszó karrierje során, s jelenleg egy fotós képzésen vesz részt. A cívisvárosi sportoló utolsó versenyén második helyen végzett, így szép eredménnyel zárta le az egyébként is sikeres pályafutását. A Debreceni Búvárklub sokszoros bajnok úszója a HAON-nak elmondta: büszke arra, amit sok-sok év alatt letett az asztalra, ám szeretne új kihívásokat keresni az életben. – Úgy érzem, hogy amit lehetett kihoztam magamból az évek során. Jó érzés, amikor visszagondolok pályafutásom meghatározó pillanataira. 

Az ott készült képeket nézve rengeteg érzelem volt az én, és a riválisaim arcán, talán ez is motivált arra, hogy fotósként képzelem el a jövőmet. 

Decemberben ér véget a képzés, s ezt követően ebben a szakmában szeretnék elhelyezkedni – mondta el a hajdúsági sportoló, aki hozzátette: sporteseményeken szeretne a leginkább dolgozni. 

Nem szakad el teljesen az uszodától 

A visszavonulást követően sem hagyja teljesen háta mögött a sportágat, mely oly sokat adott neki. Bár edzői karrieren nem gondolkozik, mégis az egészen kicsiknek segít az alapok elsajátításában, és a versenyekre is elkísérni a Debreceni Búvárklub növendékeit. – Jelenleg még nincs edzői szakképesítésem. Idővel természetesen szeretnék, de csak a legkisebbekkel foglalkoznék a jövőben. A prioritás számomra egy komoly fotós karrier, de sosem tudnék teljesen elszakadni attól, ami a legtöbbet adta nekem eddigi életem során – fejezte be gondolatait Szabó Anita, s végezetül elmondta: reméli minél több fiatallal meg tudja szerettetni az uszonyosúszást. 

Orosz Krisztofer 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában