Női kézilabda NB I.

2022.11.30. 11:27

Már száz százalékban a Lokira koncentrálnak a DVSC kézisei

A magyar szempontból nem túl sikeres Európa-bajnokságot követően a hétvégén folytatódik a bajnokság a piros-fehérek számára.

Szilágyi Zoltán bizakodva várja a folytatást | Forrás: Napló-archív

A DVSC Schaeffler női kézilabdásai utoljára október 21-én léptek pályára, akkor 32–24-re legyőzték az Érd csapatát. Aztán a női Eb miatt kezdődött a bajnokságban egy hosszú pauza, ami a Loki szempontjából szombaton délután ér véget: az MTK vendége lesz a csapat.

A debreceni keret erősségét jól mutatja, hogy a válogatott szünetre alig maradt a felnőtt keretben játékos, ami viszont a folytatásra való felkészülést némileg megnehezítette. Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője az elmúlt időszakról, az eddigi eredményekről és rájuk váró kihívásokról beszélt a HAON-nak. – Leginkább a képességfejlesztésre fektettük a hangsúlyt, egyéni tréningeken vettek részt a lányok, illetve sok időt töltöttek az erőnléti edzőnkkel, Suba Emesével. A labdás foglalkozásokat pedig az NB. I/B-s ifjúsági együttesünkkel kiegészülve tartottuk meg – árulta el a szakember.

A válogatottban szereplő kézisek a múlt héten tértek vissza a kerethez, jelenleg pedig már a versenyidőszakban megszokott ütemben zajlik a felkészülés. Változást jelent a csapatnál, hogy Karina Jezsikava anyai örömök elé néz, ezért ő elhagyta a Lokit, a helyére érkezett Jovana Jovovics Dunaújvárosból. – Biztos, hogy átalakul ezzel bizonyos szempontból a játék képe, hiszen két teljesen más típusú kézilabdázóról van szó. Jovit a jövő nyáron egyébként is szerettük volna elhozni, de így fél évvel előrébb került a beépítése. Másfél hónapja vakbél-operáción esett át, ezért még nincs ideális fizikai állapotban, türelmesnek kell lennünk vele kapcsolatban.

 

Azonban az ő lövőerejére, a távoli próbálkozásaira és a beállókkal való remek összjátékára számítunk a jövőben

 

– fogalmazott a DVSC új szerzeményéről Szilágyi Zoltán.

A nemzeti együttes Eb-szereplése nem úgy sikerült, ahogy azt reméltük, a hat debrecenivel felálló gárda a 11. helyen végzett a kontinenstornán. A vezetőedző elmondta, hogy nem volt felhőtlen a hangulata a Lokihoz visszaérkező lányoknak. – Mindenki számára csalódás volt ez az eredmény, beszéltem is erről személyesen a válogatottban szereplő játékosokkal. Azoknak, akiknek jobban ment és több időt töltöttek a pályán a kedvük is kicsit jobb volt, a kevesebbet játszók viszont meglehetősen el voltak keseredve.

Nagyon remélem, hogy az előző héten minden szempontból le tudtuk zárni ezt a fejezetet, és most már 100 százalékban a DVSC-re koncentrálhatunk. Decemberben a bajnokságban, januárban pedig az Európa-ligában várnak ránk nagy kihívások

– hangsúlyozta.

A piros-fehérek eddigi hét mérkőzésükön tíz pontot gyűjtve jelenleg a tabella harmadik helyét foglalják el. Öt győzelem mellett kétszer kaptak ki – a Győr ellen remek teljesítményt nyújtva maradtak alul a lányok, azonban a Budaörs otthonában nem várt vereség csúszott be. – Kifejezetten jól kezdtük a szezont, határozott, kemény védekezésből gyors támadásokat vezettünk, ez is volt a tervünk. Az ETO otthonában, a világ egyik legjobb csapatával szemben az 55. percben is még partiban voltunk, úgyhogy az a találkozó is pozitív volt. A budaörsi meccs azonban egyáltalán nem úgy volt tervezve, ahogy alakult, talán túlságosan is megnyugodtunk az első fordulók eredményeit látva. Tavaly is volt egy kisiklásunk az MTK ellen, remélem, hogy ezúttal is megállunk egy ilyen mérkőzésnél – mondta Szilágyi Zoltán megemlítve, hogy az utolsó meccsen az Érd ellen már magabiztosan szerezték meg a két pontot. 

A DVSC Schaeffler pont a már említett MTK-hoz látogat szombaton 17 órától, a találkozó a Magyar Kézilabda-szövetség honlapja szerint a 15. forduló egyik összecsapása lesz.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában