Együttműködést kötöttek

2022.10.18. 14:39

Mérföldkő a debreceni labdarúgásban: a Villarreal CF lesz a DVSC LA partnere

Forrás: Molnár Péter

A DVSC Labdarúgó Akadémiáról már nyár óta lehet tudni, hogy egy nemzetközileg is elismert utánpótlás-képző bázissal köt majd együttműködést. Végre eljött a nap, amikor a klub és Debrecen vezetősége bejelentette, hogy a spanyol élvonalbeli Villarreal CF akadémiája lesz a partnere.

Az esemény kapcsán kedden délutánra összehívott sajtótájékoztatón először Makray Balázs a DVSC Labdarúgó Akadémia ügyvezetője szólalt meg. – Folyamatosan fejlődni szeretnénk, mindig jobbak akarunk lenni, de ebben a szükségünk van olyanok segítségre, akik nagyon magas színvonalon is bizonyítottak már. Ezért is egy komoly mérföldkő az életünkben, hogy a Villarrealt hosszútávra magunk mellett tudhatjuk – mondta a szakember.

Megjegyezte, mind a játékosok és az edzők is rengeteget tanulhatnak majd.

Forrás: Molnár Péter

Papp László, Debrecen polgármestere elárulta, hogy tavasszal volt egy meghívása egy Villarreal-Real Madrid meccsre. – Sajnos nem tudtam részt venni rajta, de akkor még nem gondoltam, hogy nem sokkal később Marcos Senna mellett ülhetek majd. Azóta nagyon sok minden történt a debreceni labdarúgás életében. Amikor a DVSC jövőjéről beszéltünk, akkor mindannyian elkötelezettek voltunk a mellett, hogy a fő erőforrása a debreceni futballnak az akadémia kell, hogy legyen. Mindig is büszkék voltunk arra, hogy a Loki nagy mértékben támaszkodik az utánpótlásra. A Villarreallal való együttműködésünk ezt az építkezést erősíti – fogalmazott a városvezető, majd hozzátette: ahhoz, hogy a debreceni futball átlépje saját árnyékát szükség van arra a tudásra és tapasztalatra, amellyel Európa egyik sikercsapata rendelkezik.

Forrás: Molnár Péter

Ezt követően Marcos Senna, Európa-bajnok futballista, a Villarreal nagykövete nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy itt lehet a Nagyerdei Stadionban.

– Azért vagyunk itt, mert hiszünk abban, hogy a két klub közötti együttműködés egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete. Nekünk megvan a tapasztaltunk azzal kapcsolatban, hogy miként képezzünk játékosokat és edzőket. Itt van tőlünk néhány szakember, akik feltérképezik majd a klubnál folyó munkát. Szeretnénk magas minőséget meghonosítani Debrecenben, és reméljük, hogy kikerülnek innen majd olyan játékosok, akik elérik a nemzetközi szintet – mondta.

Forrás: Molnár Péter

Herczeg András szerint megtiszteltetés, hogy ilyen nagy múltú klubbal kerülhetett kapcsolatba a DVSC.

–  A Villarreal nemcsak a felnőtteknél, hanem utánpótlásban is remek eredményeket tud felmutatni, ezt bizonyítja, hogy milyen sok saját nevelésű játékossal rendelkezik. Az elmúlt hétvégén a Lokiban is nyolc Debrecenben pallérozódó  futballista lépett pályára. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy fejlődnünk kell és újabb célokat kitűzni magunk elé. A Villarreal által ezeket jobban elérhetjük majd, ezért szeretnénk megismerni a módszereiket és a filozófiájukat. Reméljük, hogy a az edzőinknek nagyobb fejlődési lehetőséget biztosíthat ez a kapcsolat – fogalmazott. A szakember továbbá elmondta, szeretnének olyan labdarúgókat kinevelni, akik a debreceni futballt nemzetközi szinten képviselik majd.

Forrás: Molnár Péter

Hayk Hovakimyan klubigazgató először gratulált mind a két félnek az egyezséghez.

– Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen szintű klubbal működhetünk együtt. Remélem, hogy a partnerek számára egyaránt gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat. A Villarreal tapasztalatával és segítségével szeretnénk kihozni a legtöbbet a saját akadémiánkból – fogalmazott, majd kiemelte, hogy nagyon várják a közös munkát.

Forrás: Molnár Péter

Ike Thierry Zaengel, a DVSC igazgatótanácsának elnöke elsőként a pódiumnál ülőknek, majd a szurkolóknak és a médiának mondott köszönetet.

– Júliusban, amikor először találkoztunk, akkor megígértük, hogy fontos fejlemények lesznek az akadémiával kapcsolatban. Már akkor is említettem, hogy a vissza kell térnie a Lokinak oda ahova tartozik. Az első naptól kezdve a szívemen viselem az akadémia sorsát, amióta itt vagyok. Nagyon örülök a Debrecen és a Villarreal szempontjából is, bízom benne, hogy ez egy kölcsönösen hasznos együttműködés lesz – fejtette ki reményeit. Az elnök a végén kiemelte, hogy „csodás srácok” vannak az akadémián és az a lényeg, hogy fejleszteni tudjuk őket.

A felszólalásokat követően Papp László, Marcos Senna és Ike Thierry Zaengel hivatalosan is aláírták az együttműködési megállapodást.

Amit érdemes tudni a Villarreal CF-ről

A klubnak otthont adó, nagyjából 50 ezer fős település katalán és egyben hivatalos neve Vila-real – spanyolul: Villarreal. A város Spanyolország keleti részén, a Földközi-tengerhez tartozó Baleár-tenger partján fekszik, Valenciától északra mintegy 60 kilométerre. 

A Villarreal CF rendkívül kiterjedt akadémiai rendszere több földrészen is jelen van. A „sárga tengeralattjáró” becenévre hallgató klubnak számos saját központja van az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, de találunk Villarreal akadémiát Dél-Koreában, Mexikóban, Malajziában és Izraelben is. Ezeken kívül pedig több – a debrecenihez hasonló – utánpótlásbázissal áll még együttműködésben a csapat szerte a világon.

Az európai topbajnokságokban jelenleg is rengeteg olyan futballista játszik, aki annak idején a Castellón tartománybeli kisvárosban pallérozódott. Talán az egyik legismertebb közülük a Manchester City középső középpályása Rodrigo Hernández Cascante, akit főként Rodriként emlegetünk. A 34-szeres spanyol válogatott futballista 17 évesen került a villarreali utánpótlásba, majd két esztendővel később ott is mutatkozott be a felnőtt csapatban.

A jelenleg is a Villarrealban játszó Pau Torres a város szülöttjeként már óvodáskora óta nevelkedett a klub akadémiáján, és azóta is csak egy kölcsönszezonra hagyta el az gárdát. A 10-szeres válogatott középső védőben sokan a spanyol nemzeti együttes egyik oszlopát látják a következő esztendőkre nézve. Az előbb soroltakon kívül mindenképp érdemes megemlíteni a 20 esztendős, csodagyereknek kikiáltott Yéremy Pino nevét, aki szintén a Villarrealban kezdte meg felnőtt karrierjét, előtte pedig a C-csapatban bontogatta a szárnyait. A Transfermarkt honlapja jelenleg 40 millió euróra becsüli a fiatal szélső értékét. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában