2022.09.14. 14:22
Keretet hirdetett Rossi mester, egy DVSC-játékos is lesz a magyar válogatottban!
A szövetségi kapitány Baráth Péter mellett az exdebreceni Varga Kevint is behívta a németek és az olaszok elleni meccsre.
Baráth Péter
Forrás: Nemzeti Sport-archív
A zalaegerszegi Mocsi Attila újoncként, a Törökországban játszó Varga Kevin pedig visszatérőként került be a Nemzetek Ligája A divíziójának szeptemberi utolsó két fordulójára készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe, számolt be az MTI.
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden jelentette be, hogy a Zalaegerszeg 22 éves hátvédje mellett a Hatayspor támadójának is meghívót küldött. Ugyancsak kerettag az AZ Alkmaarban játszó Kerkez Milos, valamint sérülése után visszatér Kleinheisler László.
Az olasz szakvezető a soron következő németek és olaszok elleni NL-találkozókról beszélve visszautalt korábbi nyilatkozataira és úgy fogalmazott, „alázatosan” akarnak hozzáállni a munkához, és szerinte azt kell átgondolniuk, hogy a saját játékukat hogyan tudják „lehozni a pályán”.
Természetesen így, hogy hét pontot szereztünk az első négy mérkőzésünkön, van esélyünk a csoportelsőségre is, de igyekszünk elsősorban azért dolgozni, hogy az A divízióban maradjunk és a következő idényben is itt szerepelhessünk
- jelentette ki Rossi. A kapitány szerint a magyar válogatott tagjai „tudják, hol a helyük”, az Anglia vendégeként elért 4-0-s siker ellenére pedig a nemzeti csapatban változatlanul nincsenek „fenomének”.
„A wolverhamptoni mérkőzés után is kiemeltem, hogy a srácok ott egészen kiváló teljesítményt nyújtottak, de attól még nem lettünk aranycsapat. Azt szeretném, ha a következő két meccsünkön sem félnénk, bátran futballoznánk, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról és örömet tudjunk szerezni a szurkolóknak” - mondta az 58 éves szakvezető.
Rossi úgy vélte, már a tavalyi - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokságon is hitelt szerzett magának a válogatott nemzetközi szinten, s hangsúlyozta, büszkének kell lenni arra, hogy a csapat kivívta magának ezt a fajta elismerést, amit a jövőben meg kell tartani.
Igyekeznünk kell azért is, hogy azt a lelkesedést, amit a szurkolóinkban ébresztettünk, életben tartsuk. Azt, hogy a drukkerek valóban a válogatott mellett állnak, jól bizonyítja, hogy az olaszok elleni hazai találkozóra pillanatok alatt elfogyott az összes belépőjegy
- fogalmazott a kapitány.
Az arccsonttörés miatt megműtött és így a válogatott keretében most nem szereplő Sallai Rolandról Rossi azt mondta, ő és Nagy Zsolt is „a legmeghatározóbb” játékosok között volt a júniusi NL-találkozókon, ezért biztosan érezhető lesz majd a hiányuk. Ezzel együtt a szakvezető hangsúlyozta, meg kell próbálni a jelenlévő futballistákkal pótolni azokat, akik most valamiért nem állnak rendelkezésre.
A kapusok esetleges rotációjáról az olasz szakember azt mondta, Lipcsében biztosan Gulácsi Péter véd majd, az olaszok elleni mérkőzés kapusáról pedig majd csak a németországi találkozó után hoznak közösen döntést.
A Puskás Arénában sorra kerülő Olaszország elleni összecsapásról Rossi azt mondta, azonnal aláírná, ha valaki azt ajánlaná neki, „hogy azon a meccsen jól fogunk játszani és döntetlennel végzünk”.
„Papíron elmaradunk a riválisunktól, de motivációval és erőfeszítéssel fel tudjuk venni velük a versenyt mind csapatszinten, mind pedig egyénileg” - vélekedett a kapitány.
A 3. csoportot hét pontjával jelenleg vezető magyar nemzeti csapat jövő pénteken, Lipcsében Németország vendége lesz, három nappal később pedig a Puskás Arénában az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatottat fogadja. A keret tagjai jövő hétfőn találkoznak Telkiben, és csütörtökön utaznak majd Lipcsébe.
A magyar válogatott keretekapusok: védők: középpályások: támadók: |