Jégkorong

2022.08.18. 09:58

Egy fáradt DEAC próbálja majd legyűrni a Bikákat

Hamarosan meglátjuk, mire mennek egymással a csapatok.

Forrás: MW-archív

Két felkészülési mérkőzést is játszott múlt héten a DEAC jégkorongcsapata, amely mindkétszer győztesen hagyta el a jeget. A fehérvári csikócsapat elleni találkozók után, csütörtökön újabb megmérettetés következik, ezúttal a Dunaújvárosi Acélbikák ellen – írja a klubhonlap.

Nem volt túl fényes az újvárosiak tavalyi idénye, ennek köszönhetően rengeteg pénzt és munkát fektettek a játékoskeret megerősítésére, szerdán például bejelentették egy szlovén légiós leigazolását.

György József, a DEAC vezetőedzője elmondta, a mieink a legkeményebb melóból érkeznek majd a találkozóra. A cél az, hogy az edzői stáb felmérhesse, mire képes az együttes elnyűtten, fáradtan, hiszen az új szezonban biztosan szembekerülnek majd ehhez hasonló helyzetekkel, amikor például naponta kell tétmeccseket játszani. Tovább nehezíti a csapat dolgát, hogy korántsem a legjobb összeállításban veszik fel a küzdelmet: Kozma Ferenc még gyógyul a sérüléséből, Mihalik András a junior válogatottal készül, Mihalik Gergő beteg, ezért a helyükre más fiatalok lépnek majd előre. Jó hír viszont, hogy Vokla Roland valószínűleg visszatér az együttesbe.

A mérkőzésre ingyenes a belépés.

2022. augusztus 18., 17.00 
Debreceni Jégcsarnok
DEAC – Dunaújvárosi Acélbikák
Felkészülési mérkőzés

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában