Vívás

2022.07.14. 10:02

Battai Sugár hamarosan utazik a vb-re

Edzője, Dávid László is vele tart.

Forrás: DEAC

A Debreceni Egyetem 19 éves kardvívója és edzője, Dávid László már holnap elutazik Egyiptom fővárosába, Kairóba, ahol a sportág történetében először rendeznek felnőtt vívó vb-t. A július 15. és 23. között zajló eseményen egyéniben minimum a főtábla, csapatban a legjobb nyolcba kerülés a cél – írja a deac.hu. – Erre a sportágra jellemző, hogy az Európa-bajnokság után nem sokkal rendezik a világbajnokságot is – kivéve az olimpia évében –, így ennek megfelelően alakítottuk ki a felkészülésünket – közölte Dávid László. – Sugár teljesen más edzésterv alapján készül, mint a felnőttek, mivel ő még korosztályos megmérettetéseken is részt vesz. Idén a fő versenye a junior Eb és vb volt, de számítottunk rá, hogy a felnőtt keretbe is beválogatják, magyar ranglista második helyezettjeként ez nem is lehetett kérdés. Nyilván nem könnyű, hogy a többiekkel ellentétben ő utánpótlásversenyeken is indul, de a jövőt tekintve számára ez előny.

Battai Sugár az antalyai Európa-bajnokságon egyéniben a legjobb 32-ben fejezte be a küzdelmeket.

Formáját tekintve akár még messzebb is juthatott volna, ám az ukrán klasszis, az egyéniben négyszeres világ-, hatszoros Európa-bajnok, háromszoros olimpiai bronzérmes, csapatban pedig olimpiai bajnok Olga Kharlan nagy csatában legyűrte a magyar tehetséget.

A DEAC kardozója így is a debreceni vívósport legjobb eredményét érte el.

– Azt ne felejtsük el, hogy Sugi még jövőre is utánpótlás-korosztályú lesz, ilyen fiatalon a versenyzők még csak álmodnak róla, hogy felnőtt világeseményen vegyenek részt, így is a középmezőnyben végzett, csapatban pedig negyedik lett. Nagyon jól vívott Törökországban, és a felkészülése is remekül sikerült, ezért bizakodva tekintünk a vb elé, de ez egy olyan sport, hogy számít, milyen lábbal kelsz fel, és nüanszok is dönthetnek a továbbjutásról. A világbajnokságon más a lebonyolítási sorrend, van egy selejtező, és majd csak napokkal később folytatódnak a küzdelmek a 64-es főtáblán. A cél az, hogy mindkét napon vívjon, míg csapatban minimum a legjobb nyolcat szeretnénk elérni.

Dávid László és Battai Sugár számára rendkívül sűrű a program. Múlt héten Telkiben edzőtáboroztak, a napokban pedig Budapest és Debrecen között ingáznak, ugyanis itthon a klubszintű, a fővárosban a válogatott edzések zajlanak. A páros pénteken utazik Kairóba, Sugár első versenynapja július 17-én lesz.

Battai Sugár programja a vívó világbajnokságon (Kairó, július 15-23.)

  • Július 17., kard egyéni, selejtező
  • Július 20., kard egyéni, főtábla
  • Július 22., kard csapat, selejtező
  • Július 23., kard csapat, főtábla
     

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában