Kosárlabda

2022.07.16. 16:42

Az ötödik helyért játszhatnak a lányok

A magyar válogatott másodszor is megverte Japánt a világbajnokság során.

Tomann Petráék (pirosban) ismét magabiztosan verték a japánokat | Forrás: Molnár Péter

A debreceni U17-es női világbajnokság lassan a végéhez közeledik, pénteken már a negyeddöntő párharcok zajlottak a Főnix Arénában. A mieinknek sajnos Kanada túl nagy falatnak bizonyult, így nem sikerült az elődöntőbe jutni, azonban az ötödik helyre még van esély, az első lépést ehhez a csoportkörben már legyőzött Japán ellen kellett megtenni.
Völgyi Péter tanítványai nem bízták a véletlenre és egy kiegyenlítettebb első öt perc után a kezdő negyed második felében tetemes előnyt halmoztak fel. A védekezése parádés volt a mieinknek, hiszen mindössze 7 pontot szerzett az ázsiai együttes az első pihenőig, amíg a magyar lányok 24-et.

A második negyedben is folytatódott a tendencia, uralta a meccset a hazai együttes, így a félidőben már 41–17 volt az eredményjelzőn. A harmadik játékrész aztán teljesen eldöntött minden kérdést, ha esetleg bárkiben maradt volna, hiszen az utolsó 10 perc előtt már több mint 30 pontos előnyt halmoztak fel Toman Petráék. Japán becsületére legyen mondva, hogy a negyedik negyedet nem engedte el, hanem amennyire az erejükből telt próbáltak szépíteni Végül 67–45-ös magyar győzelemmel zárult a meccs, ezzel a mieink az ötödik helyért játszhatnak majd vasárnap délután.

BA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában