Fotókkal

2022.06.29. 18:12

Világbajnoki éremre vágyik a debreceni kosaraslány

Papp Lilla szerint jó az összhang a magyar csapatban.

Papp Lilla | Forrás: Kiss Annamarie

Újabb rangos kosárlabdaesemény érkezik a cívisvárosba, július 9. és 17. között a női U17-es világbajnokság otthona lesz Debrecen. A Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban több mint egy héten keresztül küzdenek majd egymással a világ legjobb 17 év alatti tehetségei.

A Völgyi Péter, Iványi Dalma és Ábrahám Márta vezette U17-es nemzeti csapat az Oroszország helyett meghívott Belgiummal, az amerikai régióban bronzérmet szerző Mexikóval és az Ázsia Bajnokság második helyezettjével került egy csoportba. A kvartettből ugyan mind a négy együttes továbbjut a legjobb 16 közé, de a könnyebb nyolcaddöntős ellenfél miatt korántsem mindegy, hányadik helyen zárják csoportjukat a magyar lányok.

A nemzeti csapat szerdán délután a Főnix Arénában edzett, ahova a Hajdú-bihari Napló is ellátogatott. Völgyi Péter, a válogatott szövetségi edzője elmondta, hogy csütörtöktől két nap pihenőt kaptak a lányok, hogy a vb előtt mindenkinek legyen lehetősége az otthonában feltöltődni egy kicsit. – Sűrű és fárasztó szakaszon vagyunk túl, úgyhogy rájuk fér, hogy felfrissüljenek egy kicsit. Aztán majd Új-Zélanddal és Egyiptommal játszunk még két felkészülési mérkőzést. Hasznosak voltak a szlovénok és a magyar U20-as válogatott elleni találkozók is, azonban kulcsfontosságú, hogy más játékstílusú gárdákkal is megmérkőzzünk a rajt előtt – hangsúlyozta a szakember.

Völgyi Péter | Forrás: Kiss Annamarie

A tréner említést tett a csoportban rájuk váró ellenfelekről is. – Mexikó legyőzhetőnek tűnik, bár mindig van egy alakulat, amelyik meglepetést okoz, remélem, nem ők lesznek azok. A belgák fizikálisan erős kerettel érkeznek, ellenük a lepattanós és az egy az egy elleni párharcok lesznek majd döntőek. Hazai pályán világbajnokságon szerepelni óriási dolog, a lányok is rendkívül motiváltan készülnek.

Bízom benne, hogy az első két hely valamelyikét megszerezzük majd a csoportban, és bekerülünk a legjobb nyolc közé.

Hazai közönség

A debreceni nevelésű, a jelenleg a DVTK-t erősítő Papp Lilla is a vb-re készülő bő keret tagja. – Remélem, hogy bekerülök majd a szűkített keretbe, mert fantasztikus lenne a saját városomban játszani egy ilyen rangos tornán. A csapatunkban jó az összhang, mindenki hozzá tud majd tenni valamit a siker érdekében. Rengeteget számít majd a hazai közönség, hogy a csarnok nagy része nekünk fog szurkolni. Nagyon örülnék egy dobogós helyezésnek, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul – fogalmazott a fiatal tehetséges játékos.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában