Labdarúgás

2022.05.15. 18:08

Vereséggel búcsúzott a szezontól a Loki

Az MTK az első félidő legvégén szerezte meg a vezetést, amelyet a második játékrészben tovább növelt.

Forrás: Nemzeti Sport / Árvai Károly

A DVSC az OTP Bank Liga 33. fordulójában az MTK Budapest együtteséhez látogatott vasárnap délután. A debreceniek számára semmiféle valós téttel nem bírt az összecsapás, mindössze a szezontól való szép búcsú lehetett a tét.

A Lokiban Ugrai Roland, Charleston, Poór Patrik, Szécsi Márk, Tomas Kosicky, Bárány Donát és Kundrák Norbert is sérülés után próbálja utolérni magát, így ők nem álltak Joan Carrillo rendelkezésre. A múlt hétvégi bajnokihoz képest bekerült a kezdőbe Kusnyír Erik, illetve Dzsudzsák Balázs, akik Bévárdi Zsombor és Bényei Ágoston helyét vették át.

A találkozó első tíz percében, ahogyan az várható volt, a hazaiak kezdtek élénkebben, de szabályosan nem tudtak helyzeteket kialakítani. A félidő felénél elmondható volt, hogy egyik alakulat sem alakított ki nagyobb lehetőséget. A hangulatra viszont nem lehetett panasz, a debreceni szurkolók kitettek magukért, szinte folyamatosan biztatták övéit. A 33. minutumban megszerezhette volna a vezetést a kék-fehér gárda, de Futács bőven a védők mögött kapta a labdát, amelyet a játékvezető is észrevett. A 40. percben Futács már a második találatát szerezte, egy balról érkező beadást vett át, majd bombázott a kapuba, de ezúttal is lesen tartózkodott a hórihorgas támadó, így maradt a 0–0. A szünet előtti utolsó másodpercekben a hazaiak végeztek el szabadrúgást a bal szélről, Mezei ívelte be a játékszert a hosszú oldalra, ahol Rajkovics teljesen üresen lőhetett néhány méterről a vendégek hálójába. Így a pihenőre 1–0-s hazai vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrészre Sós Bence váltotta Baranyai Nimródot. A 64. percben David Babunszki szabálytalankodott saját tizenhatosán belül, a megítélt büntetőt pedig Futács a kapu bal oldalába lőtte a jobbra vetődő Gróf Dávid mellett. A 66. és a 76. perc között hármat cserélt Joan Carillo, lementek a Babunszki fivérek, illetve Korhut Mihály, őket váltotta Gyönyörű Gergő, Ferenczi János és Tischler Patrik. A folytatásban még Kusnyírt állította ki a játékvezető, illetve az utolsó másodpercekben Ramadani lőtte ki a bal alsót egy szöglet után, így az MTK 3–0-ra nyert.

Ezzel véget ért a szezon, a DVSC a tabella hetedik helyén zárt, ami azt jelenti, hogy az együttes elérte a célkitűzését, azaz a bennmaradást. A fővárosiak pedig búcsúztak az NB I.-től. 

AB

OTP Bank Liga 33. forduló

MTK–DVSC 3–0 (1–0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion. Vezették: Karakó F., Vígh-Tarsonyi G., Garai P. Vezetőedző: Horváth Dávid

MTK: Mijatovic – Varju, Rajkovic, Nagy Zs., Sluka – Ramadani, Kata – Miknyóczki (Stieber, 75.), Mezei (Horváth A., 84.), Vancsa (Kovács M., 84.) – Futács (Barkóczi, 90.).

DVSC: Gróf – Baranyai (Sós, 46.), Pávkovics, Deslandes, Korhut (Ferenczi, 76.) – Kusnyír – Dzsudzsák, Baráth P., David Babunski (Gyönyörű, 76.), Bódi (Bévárdi, 66.) – Dorian Babunski (Tischler, 66.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gólok: 1–0 Rajkovics (47.), 2–0 Futács (64.), 3–0 Ramadani (93.)

Kiállítva: Kusnyír (89.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában