Kelet Kupa

2022.05.28. 21:08

Remek időt futott Koroknai Tibor

Országos megmérettetésnek adott otthont a Gyulai István Atlétikai Stadion szombaton délután.

Forrás: Kiss Annamarie

Összesen huszonhárom klub sportolói indultak a Kelet Kupán, a Debreceni Sportcentrumot is többen képviselték. A hazai pályán szereplő egyesület több számban is be tudta gyűjteni az első helyezést. Többek között a női rúdugrók között fölényes győzelmet aratott hazai pályán Klekner Hanga 4,35 méterrel, illetve a férfiaknál 400 méteres gátfutásban Koroknai Tibor nyert hatalmas előnnyel, 50,36 másodpercet elérve. Utóbbi értékelt a Hajdú-bihari Naplónak a célba érést követően. 

– Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, nem vártam igazából semmi konkrétat ettől a futástól, megpróbáltam csak végigmenni, ahogy szoktam. Az időeredménye szerintem jó lett, közel van az augusztusi Európa-bajnokság szintjéhez – fogalmazott.

A debreceni atléta elmondta, hogy várta már a hazai versenyt. – Szerintem ez az ország leggyönyörűbb pályája. Az erdő közepén körbe vagyunk véve fákkal, és egyébként is itt nőttem fel, úgyhogy nagyon szeretek itt lenni – árulta el.

A 400 méteres férfi gátfutás rajtja valamivel 18 óra után volt, akkor már egészen hűvös szél fújdogált a Nagyerdőn. – Jobban szeretek melegben versenyezni, ezért is érzem nagyon jónak ezt az eredményt, úgyhogy bízom benne, hogy nyáron még javulhat is. A hátszél viszont pont kedvezett, a rajt utáni hosszú egyenesben szinte rá tudtam feküdni – mondta.

Koroknai Tibor úgy tervezte, hogy júniusban még Debrecenben edz és versenyez, aztán nevezne külföldi viadalokra az Eb-re való felkészülésként.

– Nagyon készültem a 2020-as kontinenstornára, ami elmaradt sajnos, előtte a 2018-as berlini jól sikerült. Tizedik lettem, és csak egy hajszállal maradtam le az első nyolcas mezőnyről, lehet, hogy csak álom, de most szeretnék ezért elégtételt venni. Időeredmény szempontjából mindenképpen be akarok menni 50 másodperc alá, de ez a mostani futás szerencsére már nagyon közel volt hozzá – zárta gondolatait a Debreceni Sportcentrum atlétája. 

BA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában