DEAC

2022.05.04. 10:57

A hozzáállással nem volt gond a Kecskemét ellen

Kerpel-Fronus Gáspárék a hiányzók ellenére meggyőző játékot produkáltak.

Forrás: Napló-archív

Forrás: Napló-archív

A DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméttel szemben 77–72-es vereséget szenvedett az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kedden este. A vendégek a találkozó nagy részében kontrollálták a mérkőzést, de hiába hajrázott nagyot Berényi Sándor együttese, végül nem volt labdájuk a győzelem megszerzéséhez. A cívisvárosiak ezzel a vereségükkel maradtak az ötcsapatos középház utolsó helyén 45 ponttal.

A találkozót követő sajtótájékoztatón a debreceniek vezetőedzője, Berényi Sándor nyilatkozott. 

– Büszke vagyok a srácokra, mert végig jól játszottak, néhány figyelmetlenség azért dühített, de a korábban hiányolt energiabefektetés és erőfeszítés maximálisan megvolt. 

Így nem tudom elmarasztalni a játékosaimat, azt gondolom, hogy ezt a csapatot a közönség is tudja értékelni, szeretni. Fontos, hogy vissza kell szereznünk a korábban elveszített bizalmat, a hátralévő két összecsapáson is ezzel a céllal lépünk pályára. Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten nyertek, hiszen végig vezettek, leszámítva a találkozó elejét. Az utolsó negyedben viszont végig ott voltunk látótávolságon belül, kis szerencsével még szorosabb is lehetett volna a vége – fogalmazott.

A meccs után Kerpel-Fronus Gáspár, a DEAC 15 pontot szerző játékosa így értékelt. – A hiányzók ellenére elég meggyőző játékot láthatott tőlünk a publikum, a hátralévő két mérkőzésen pedig azon fogunk dolgozni, hogy legalább az egyiket meg tudjuk nyerni. Reméljük, a Kecskemét ellen elkövetett apróbb hibánkat a következő bajnokiig ki tudjuk javítani, és akkor eredményesebbek lehetünk.

A Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata az utolsó előtti fordulóban ismét hazai pályán szerepel, szombaton 18 órától a Szeged együttesét fogadják. 

AB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában