Futsal

2022.02.28. 20:54

Alulmaradt az MVFC

A félidőben döntetlenre álltak a felek, de a folytatásban a Haladás akarata érvényesült.

Forrás: Napló-archív

A férfi futsal NB I. felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában az MVFC fogadta hazai pályán a Haladás együttesét hétfőn este. A találkozót megelőzően a hazai alakulat a második helyen állt hét egységgel, de eggyel kevesebb mérkőzéssel, mint a zöld-fehérek. A szombathelyiek tizenkét ponttal az első pozícióból futottak neki az összecsapásnak.

 

A találkozót a vendégek kezdték jobban, Alasztics zavartalanul hozta ki a labdát kapujából, majd a hazai térfélről megpróbálkozott egy lövéssel, amely a kapufán csattant. Azt még megúszta a berettyóújfalui alakulat, ám a hatodik minutumban már sem Mezei Dávid, sem a léc nem segített, Henrique volt eredményes a zöld-fehérek részéről. A hazaiak ezt követően rákapcsoltak, a játékrész felénél Tóth Attila ívelte előre a labdát, amelyet Szabó Péter átadott a hosszún érkező Matheusnak, akinek nem volt nehéz dolga a hálóba juttatni a játékszert. Majd ismét a kapufa volt a főszerepben, ezúttal Dróth találta el miután a labdafedezésből kapura fordult és lőtt. A 17. percben még Nagy Dániel szerzett labdát Dávidtól, majd a hálóba juttatta azt, de a játékvezető szerint szabálytalanság előzte meg a találatot. A félidő vége előtt már nem változott az állás, így 1–1-el mehettek pihenőre a felek.

 

A második játékrészt is a fehér mezesek kezdték jobban, Dróth előbb a kapufát zörgette meg ismételten, majd a 23. percben már betalált hét méterről egy lapos lövésből. Újabb két minutum telt el, ezúttal Vass próbált meg egy szabadrúgást kapura szúrni szinte félpályáról, lövése a bal felsőbe vágódott. A hazaiak viszont nem adták fel ezt követően sem, Nagy Imre bombázott tizenöt méterről, labdája a bal alsóban kötött ki, igaz egy Haladás játékos érintésével. Az utolsó másodpercekben még egy labdaszerzés után Kovács talált be vendégek részről, beállítva a 2–4-es végeredményt, a szombathelyiek így elvitték mindhárom pontot.

 

Az MVFC a következő bajnokiját jövő hét szerdán játssza a Veszprém otthonában. 

 

Arany Balázs

Férfi Futsal NB I. felsőház rájátszás 3. forduló

 

MVFC BERETTYÓÚJFALU–HALADÁS VSE 2–4 (1–1)

 

Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok. Vezette: Zimonyi P.

 

MVFC: Mezei – Horváth, Nagy I., Rábl, Rafinha. Cserék: Sipos, Tóth, Rézműves, Szabó, Sándor, Szatmári, Nagy D., Takács, Matheus. Vezetőedző: Trencsényi János

 

Haladás: Alasztics – Hajmási, Dróth, Dávid, Vas. Cserék: Gyimes, Kovács, Szalmás, Baptista, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Gerencsér, Henrique. Vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon

 

Gól: Matheus (11.), Nagy I. (33.), illetve Henrique (6.), Dróth (23.), Kovács (40.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában