Sikertörténet

2022.01.15. 11:38

Ralibajnokként száguld a tűzoltóautóval

Bacsa Tamás, a berettyóújfalui tűzoltóság sofőrjeként éli mindennapjait, de az álmait a raliban valósítja meg.

Forrás: Fotomodlic

Több száz meghívott előtt kapták meg méltó jussukat a magyar rali bajnokságok dobogósai, köztük Bacsa Tamás, illetve Hanyik Gergely. A bihari pilóta és nyíregyházi navigátora nem akármilyen elismerésben részesült, ugyanis kategóriájukban a Rally1 ORC-ben (Országos Rally Challenge) abszolút bajnoki címet ünnepelhetett. De kezdjük a sikertörténetet a legelejéről, azaz a kezdetektől!

 

Családi hagyomány

 

– Az első szárnypróbálkozásaimat 10 évesen tettem, természetesen szülői felügyelet mellett. Édesapám már akkor „nyakig” benne volt az autós vérkeringésben, korábban versenyzett, majd szerelőként készített fel autókat viadalokra. Ennek fényében nem meglepő, hogy megfertőződtem az autók iránti szerelemmel, s szerencsére a szüleim segítették és támogatták a ralis álmaim beteljesülését. Egy gyári 1200-es Ladán tanultam meg vezetni, s miután 2007-ben megszereztem a jogosítványt, már versenyeken is elindultam – elevenítette fel a múltat Bacsa Tamás, aki büszkén meséli, hogy balesetmentesen zárta ezt az időszakot. – A pályafutásom két részre osztható: a Lada előtti és utáni korszakra. A gyerekként kapott Ladával 2018-ig koptattam az aszfaltot és a murvát, ez idő alatt szlalom, valamint sprint kupaversenyeken többször is a kategóriám legjobbjának bizonyultam, de a legnagyobb sikeremnek a Rally2 bajnokságban elért Lada-kupa és P12-es géposztály elsőségemet tartom. A történet egészéhez tartozik, hogy 2017-ig Jakab Ambrus volt a navigátorom, míg 2018-tól Hanyik Gergely barátom ül mellettem a „jobb egyben”. Nemcsak pilótaként, hanem navigátorként is kipróbáltam magam: a Rally1 ORC 2WD-ben kategóriagyőztesek lettünk Kronome Ákossal és egy Škoda Fabiával 2016-ban.

Forrás: Rally Moment Media

Álomszerű előrelépés

 

Az újfalui ralis ezt követően szintet lépett, s lecserélte a szinte már családtagnak számító Ladáját. – A 2018-as szezonban felfigyelt rám egy menedzser, nevezetesen Kósa András, aki a következő idényre meseszerű ajánlattal állt elém: felajánlott egy Mitsubishi Lancer EVO 9-et. Igazából hirtelen fel sem fogtuk, milyen lehetőséghez jutottunk. Az első teszten kiderült, hogy a japán márka a Ladához képest óriási ugrást jelent. Nem volt más lehetőségem, minthogy a hozzáállás tekintetében profivá kellett válnom. Ezzel a számomra csodagéppel remekül ment a versenyzés, az első évemben megnyertem a Rally1 bajnoki kiírás N csoportját az LPWM istálló tagjaként – mesélte az autóversenyző, aki folytatván a karrierjének bemutatását, újabb előrelépésről számolt be. – A 2020-as idényre a Rally Cafe Racing Team versenyzője lettem, s egy Mitsubishi R4-et hajthattam. Ez az autó csak a karosszériájában volt „háromgyémántos”, minden más tekintetben spéci felszerelést kapott. Bár lecsúsztam az ORC dobogó legmagasabb fokáról, a második helyezéssel is elégedett voltam a szezon végén.

Forrás: Bence Fotó

Nem talált legyőzőre

 

A mögöttünk hagyott esztendő igazi mérföldkőnek számít Bacsa Tamás karrierjében, amivel újfent szintet ugrott. – Erre a versenyszezonra a Ritmus ASE-hez szerződtem, ám a kocsim megmaradt az elmúlt évről. Remekül kezdtem a bajnoki pontvadászatot, ugyanis megnyertem az első három versenyt, azaz a Boldogkő, az Eger-Ózd és a Salgó Rallyt. Ezt követően viszont pihenőre kényszerültem: a Mecsek Rallyra készülvén, a teszt során balesetet szenvedtem. A felépülésem miatt kihagytam három viadalt, de az eredmények úgy alakultak, hogy az utolsó fordulón, a Nyíregyháza Rallyn már bajnokként ülhettem a volán mögé. Erre a viadalra nem a megszokott autóval, hanem egy Peugeot 208 R2-vel érkeztem. Mivel már eldőlt a bajnoki pontvadászat, ezért a nyírségi lehetőséget tesztelésre használtam, mert ki akartam próbálni, hogy milyen egy igazi gyári rali autó. Bevallom, nagyon megtetszett, s ennek hatására a következő évben szeretnénk a gyári autókat tömörítő kategóriában versenyezni. Még képlékeny, hogy mivel indulok, de szeretnénk megtalálni a legjobb lehetőséget a számomra – fogalmazott a többszörös bajnok, aki elárulta, pályafutása során mindig is figyelt a fokozatosságra, s most úgy érzi, a hazai gyári menők között is meg tudja majd állni a helyét. 

Forrás: Bence Fotó

De még mielőtt az eddigi legnagyobb fába vágná a fejszéjét, a jól megérdemelt ünneplésben volt része az elmúlt hétvégén. – A budapesti BOK Sportcsarnokban rendezték a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) rali szakágának díjkiosztó ceremóniáját. Ez volt az eddigi legszínvonalasabb szakági gála, amin részt vettem, több száz vendéggel, remek programokkal. 

Amikor átvehettem a bajnoknak járó kupát, úgy éreztem, feltettem arra a bizonyos i-re a pontot. Bár pénzt nem keresek a versenyzéssel, de annak élhetek, amit imádok

– mosolygott a 31 esztendős országos bajnok, aki a magánéletéről is nyilatkozott a Hajdú Online-nak. – Nős vagyok, a feleségem mindenben támogat. Nem árultam zsákbamacskát, már a kapcsolatunk elején elmondtam neki, hogy számomra a rali nem fellángolás vagy hobbi, hanem egy olyan hagyomány, amit tisztelek, folytatok. Tűzoltóként dolgozom Berettyóújfaluban, 12-15 tonnás Mercedes vagy Rába-Renault monstrumokat vezetek. Elárulom, eleinte nem éreztem a határokat, raliversenyzőként egészen más vezetési stílust szoktam meg, mint egy átlagember. Ezek után nem meglepő módon szóltak a kollégáim, hogy kicsit óvatosabban közlekedjek a „nagy piros” autóval, mert nem bírják a gyűrődést. Azóta teljesen más stílusban vezetek munkaidőben, mint a versenypályán. De gyorsan hozzáteszem: 13 éve nem okoztam balesetet szolgálatban! – mondta nevetve Bacsa Tamás. 

 

Boros Norbert 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában