90 éves lett Novák Ferenc

2021.12.05. 07:00

Ha nem szól közbe semmi, 95 éves koromig biztosan tekerni fogok

A vasárnap a 90. születésnapját ünneplő Novák Ferenc továbbra is csak két keréken tudja elképzelni életét.

– Ha visszatekintek, nincs bennem hiányérzet, mert amit egy kézzel véghezvittem, az előttem senkinek sem sikerült, és valószínűleg utánam sem lesz könnyű überelni. Boldog vagyok, hogy eddig eljutottam, és nem tervezem, hogy itt megállnék. Kaptam épp nemrégiben egy levelet, hogy jövő ősszel megrendezik a Bécs-Pozsony-Budapest 375 kilométeres versenyt, várom a kihívókat a 90 év feletti korosztályban.

Ha nem szól közbe semmi, 95 éves koromig még biztosan tekerni fogok, a mai napig is mindenhova kerékpárral járok

– kezdte Novák Ferenc, akivel a 90. születésnapja kapcsán beszélgettünk.

Fotó: Novák Ferenc-archív

Talán a sors más utat szánt neki, de ő nem hagyta magát. Feri bácsi több mint húsz évig versenyzett a hazai kerékpáros élmezőnyben, nem is akárhogy. Az, hogy több háztömb körüli viadalt nyert meg a korabeli fővárosi élversenyzők előtt, sokat elárul kvalitásairól.

Pedig egészen másképp is alakulhatott volna az élete: Budapesten született 1931. december 5-én, majd ötéves korában Debrecenbe került nevelőszülőkhöz. Aztán 1945-ben úgy döntött, meglátogatja a szülői házat, és elvonatozott Budapestre. Pénze nem volt jegyre, így a mozdony tetején utazott. A hazaút során elaludt, és beesett két kocsi közé; a vonat tőből vágta le a jobb karját.

Hiába a tragédia, a már korábban megszeretett sportágától és terveitől a végtagvesztés sem tudta eltántorítani a világjáró postást.

A következőkben a háromszoros Guinness-rekorder kalandos életének egy-egy kis szeletébe nyerhetünk bepillantást.

Körelőnnyel nyert

– Tóth Andor gazdasági vezető 1950-ben, mint a Loki legjobbját, átvett a Postás akkor alakult kerékpáros szakosztályához. Kaptam lakást és állást, emellett másban is segített, sokat köszönhetek neki is, illetve az egész Postának, mely a nyugdíjba vonulásomig a munkahelyem volt – emlékezett vissza a mindig jó kedélyű Feri bácsi, aki azt is felelevenítette, miként került kapcsolatba első szerelmével.

– Kilencévesen kaptam egy klassz, kis könnyű biciklit, egyből beleszerettem a bringázásba. Sokat tekertem, aztán egy alkalommal pár barátommal összefogtunk, és elmentünk a Hortobágyig, meg vissza. Hiába volt nagyon kimerítő, mégis roppantul élveztem, ráadásul közel sem fáradtam el annyira, mint a többiek, így akkor eldöntöttem, én márpedig versenyző leszek. Ebben az elhatározásomban a később bekövetkezett szerencsétlen balesetem sem tántorított el. Fel is vettek a Lokiba, négy évig ott kerékpároztam, nyertem többek között országos vasutas bajnokságot Pesten. Később, már a Postás színeiben is elég jól ment a bringa, sok versenyen diadalmaskodtam az évek során.

Az egyik legemlékezetesebb megmérettetésemen, 1953-ban 64 induló közül, augusztusban, a nagy melegben a 200 kilométeres megyebajnokságon sikerült győznöm

– mondta szerényen a világszerte ismert és elismert Novák Ferenc, majd a számára legédesebb sikereit is felidézte.

– Az egri háztömb körüli versenyen való győzelmem a legkedvesebb számomra, 64 indulóból lettem az első, a keskeny utcákon vezetett technikás pályán sikerült körelőnnyel nyernem. Szép emlék persze az is, hogy háromszor tudtam győzni a 200 kilométeres megyebajnokságon. Elég volt egy kézzel fogni a kormányt hat órán keresztül. De a salakpályás viadalokra is szívesen emlékszem vissza. Minden május elsején selejtezőversenyek voltak a debreceni stadionban, huszonöt körös volt egy ilyen, közben többször sprinteltünk, az utolsó mindig kiállt. Tíz egymást követő évben nyertem. Több mint ötszáz nyakszalagos érmem van olyan megmérettetésekről, melyeken tisztán lettem első – sorolta.

Amerikába menni az igazi kunszt

Novák Ferenc az élsporttól való visszavonulás után is kihívásokra vágyott, és a hosszútávú túrázásban találta meg, amit keresett. Első útja 1970-ben Konstancába vezetett, de ez csak a kezdet volt.

Fotó: Novák Ferenc-archív

– Huszonöt évig versenyszerűen bicikliztem, de később sem akartam abbahagyni. Úgy voltam vele, ha példaképem, Schirilla György elfutott Moszkváig, akkor én pedig eltekerek Londonig. Illetve élettársam, Julika is arra ösztönzött, hogy folytassam, amíg bírom. Történt például 1997-ben, hogy kinéztem Indiát úti célnak, de Julika Amerikát javasolta helyette, azt mondta, oda elmenni az igazi kunszt. Mint később kiderült, ő csak viccelődött, de én komolyan vettem, aludtam rá egyet, kinyitottam egy térképet, és kinéztem magamnak Miamit.

Mondhatjuk, hogy folyamatosan úton voltam, az egyik ország jött a másik után.

Ötször voltam például Párizsban, megnéztem a francia körverseny befutóját is. Mindenhol akadt ismerős, sosem éreztem magam egyedül. Persze voltak kalandosabb útszakaszok, azonban mindig célba értem. Marokkóban történt, hogy ketten elkezdtek engem fényképezni. Kiderült, az egyikük már járt Magyarországon, szóba elegyedtünk, és kérdezte, hol alszok. Mondtam, hogy sátorban, egy kempingben. Szó sem lehet róla, jött a válasz. Meginvitált, egy ötcsillagos szállodában ő volt a főszakács, odaadta a szobája kulcsát. Vagy négy napig királynak érezhettem magam, a portás csak lesett, mikor a csillogó autók között, a piros szőnyegen toltam befele a sáros kerékpárom. A marokkói volt a legegzotikusabb utam, egészen Agadirig mentem, 100 napig tartott ez a kiruccanásom, délelőtt 120, délután pedig 80 km volt a napi adag.

Előfordult, hogy kígyókat kerülgettem az úton, és olyan is volt, hogy gyerekek egy csoportja dobált meg kővel. Aludtam szénakazalban, narancsligetben, de egyébként a túráim során rengetegszer tértem nyugovóra erdő szélén, sátorban is.

Jobban szerettem így, mert a kempingben hiába feküdtem le kilenckor, nem tudtam pihenni, az éjszaka érkezők felverték az embert. Jobbnak láttam sokszor az erdőt választani, a szúnyogokat kihajtottam a sátorból, a cipzárt behúztam, és bekapcsoltam a rádiót. A muzsika volt a hű társam az útjaim során.

Igazi példakép

Feri bácsi szerint nincs titok. Ha valaki sikeres akar lenni, akkor a kitartás és az akarat mellett az egyik legfontosabb, hogy az ember szeresse azt a sportot, amit űz. Csak akkor lehet valamit évtizedekig csinálni, ha örömünket leljük benne.

– Én szerencsés vagyok, mert rátaláltam a kerékpározásra, a mai napig boldogsággal tölt el, ha nyeregbe pattanok. A lényeg, hogy nem szabad abbahagyni, ezt tanácsolom a fiataloknak is.

Az immár 1 millió 800 ezer letekert kilométernél tartó sportember roppant hálás szponzorainak, támogatóinak, akik az évek során valamilyen módon hozzájárultak sikereihez. Kiemelte vejét, Gyuszit, akit amióta ismer, mindig segítette, és jól tudja, hogy társa, Julika nélkül biztosan nem sikerült volna véghezvinnie mindazt, amit elért.

Aki ismeri, szereti, tiszteli, felnéz rá. Egy igazi példakép, sugárzik róla az élet szeretete, a jó szándék, mindig lapul a tarsolyában egy-két jó vicc, amivel mosolyt csal mások arcára. A mai napig élvezi, ha ismerősök, netán ismeretlenek megállítják az utcán, és eldiskurálhatnak, megosztják egy vele kapcsolatos emléküket. Ő is kedvét leli a nosztalgiázásban, és van is bőven mit mesélnie.

Koncz-Szabó Dóra

Ezek is érdekelhetik