Újabb győzelem

2021.11.15. 16:48

Négyet lőttek a debreceniek a nagykátaiaknak

Mucsi Bianka háromszor talált a kapuba.

Forrás: (Fotó: deac.hu)

A DVSC-DEAC női futballcsapata a hétvégén a Nagykáta otthonában tette tiszteletét. Krascsenics Csilla tanítványai abban bíztak, hogy a Pest megyeiek ellen is megőrzik a veretlenségüket az NB II. Keleti csoportjában. A vendégek kifejezetten jó rajtot vettek a találkozón, hiszen a hetedik percben egy szépen felépített támadás végén Hardon Rita góljával a debreceniek megszerezték a vezetést – írja a deac.hu. A folytatásban felbátorodott a házigazda, ennek köszönhetően Szabó Nikolett kapus nem unatkozott. Az első félidő derekán már Szabó sem tudott segíteni, Németh Andrea találatával egyenlítettek a nagykátaiak. Sokáig nem állt 1-1 az eredményjelzőn, hiszen a debreceni Mucsi Bianka a 33. minutumban beköszönt. A térfélcsere után szintén akadtak izgalmas jelenetek a vendégek kapuja előtt, ennek ellenére Mucsi vezérletével a DVSC-DEAC alakulata gyűjtötte be a három pontot. A 19 éves gólvágó kiválóan helyezkedett, így a Nagykáta hálóőréről lecsorgó labdákat küldte a gólvonalon túlra.

A mesterhármast szerző Mucsi már tizenegy alkalommal volt eredményes a pontvadászatban.

– Eléggé aggódtam a meccs előtt, hiszen többen sérüléssel vagy betegséggel bajlódnak, így ismét szúkös kerettel álltunk ki. A győzelemnek örülhetek, de a mutatott játék egyáltalán nem tetszett, talán most futballoztunk a legrosszabbul a szezonban. Miután megszereztük a vezetést, eléggé elkényelmesedtünk, sem fizikálisan, sem mentálisan nem tudtunk felpörögni. Csalóka a végeredmény, ugyanis ekkora különbség nem volt a két csapat között a játék képe alapján. Ki kell emelnem Szabó Nikolett teljesítményét, aki védéseivel nagy szerepet játszott a sikerünkben – összegzett Krascsenics Csilla.

A cívisvárosiak az újabb sikerüknek köszönhetően őrzik a harmadik pozíciójukat a tabellán. Hardon Ritáék a következő fordulóban a sereghajtó Cigándot látják vendégül.

NB II Keleti csoport 11. forduló

Nagykáta SE-DVSC-DEAC 1-4 (1-2)

gólszerzők: Németh A. (26.), ill. Hardon (7.), Mucsi (33., 62., 91.)

A DEAC összeállítása: Szabó N. – Kurai, Kiss B., Rák, Komlós – Kovács K., Nagy M. (Pintér P. 46.), Kajári – Gajzágó, Hardon, Mucsi. Vezetőedző: Krascsenics Csilla.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában