kosárlabda

2021.08.10. 19:39

A kötelezőt teljesítette az U19-es válogatott, irány a kieséses szakasz

A második negyedben valóságos triplaeső hullott az argentinokra, ott el is dőlt a mérkőzés.

Fotó: FIBA

Második helyen végzett a magyar csapat az U19-es női kosárlabda világbajnokság B csoportjában, miután 80–29-re legyőzte Argentínát.

A mieink korábban legyőzték Tajvant (99–42), majd kikaptak Oroszországtól (56–70), a dél-amerikaiak 65–56-ra múlták felül a tajvaniakat, míg az oroszokkal szemben 73–42-re maradtak alul. Az eredmények alakulása miatt mindkét csapatnak létfontosságú volt a győzelem, ennek következtében idegesen, sok hibával kezdtek az együttesek.

Az argentinok találtak hamarabb kosarat, de aztán Dombai Réka és Telegdy Zsófia pontjaival fordítottak a magyarok. Szerencsére védekezésben jobban teljesítettek a lányok, Krasovec Lili dominált a palánk alatt. Boros Júlia triplája már négypontos hazai vezetést jelentett, mégis Sitku Zsuzsanna – a néhai kiváló center, a Debrecenben is pattogtató Sitku Ernő lánya – a festékből nyolc másodperccel a dudaszó előtt elengedett duplája kellett a magyar a vezetéshez (12–10).

Remekül kezdték a következő etapot a Cziczás László tanítványai, Rakita Lili, Miklós Melinda, Madar Eszter és Dombai kosaraival pillanatok alatt 23–10-re léptek el lányaink – a nevekből is létszik, hogy nem csak a kezdőcsapat volt eredményes. Boros és Telegdy tripláit követően már 21 pont (32–11) volt közte, de itt nem volt megállás, valóságos triplaeső hullott az egyre inkább elkedvetlenedni látszó dél-amerikaiakra, így szünetre 42–15-ös állásnál vonultak a csapatok.

Boros duplája vezette fel a második félidőt, de aztán átmenetileg megakadt a pontgyártás, hat perc alatt összesen négy pontra voltak képesek a csapatok. Miklós hármasa adta meg a jelet az újabb magyar rohamra, Rakita triplája jelentette az ötvenedik hazai pontot (50–17). Továbbra is remekül működött a védekezés, többször is becsapdázták a mieink a gauchókat labdaszerzést vagy lejárt támadóidőt kierőszakolva.

A záró játékrészre 61–19-es állásnál fordultak az alakulatok, a nagy rohanásba – talán a fáradtság és a meleg miatt – egyre több hiba csúszott, de így is láttunk szép megoldásokat: egy-egy dobást, betörést vagy éppen egy kiosztott sapkát. Végül magabiztosan, 80–29-re győztek Sitkuék, ezzel megszerezve a második helyet a B csoportban, így majd az A jelű négyes harmadik helyezettjével játszanak a szerdai nyolcaddöntőben.

MSZ

A tények

U19-es női kosárlabda-világbajnokság, B csoport

Magyarország–Argentína 80-29 (12-10, 30-5, 19-4, 19-10)

Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok.

Magyarország: Kéita 6, Boros 15/9, Dombai 16/6, Krasovec 1, Madar 6/3. Csere: Sitku 8, Rozmán 3/3, Gyöngyösi -, Holcz 5/3, Telegdy 7/3, Miklós 6/6, Rakita 7/3. Vezetőedző: Cziczás László.

Argentína: Maza 7/3, Vilches 4, Buzetti 4, Marin 4, Saravia 2. Csere: Sampietro 6/6, Bazán 2, Toledano Aset -, Tondi -, Fernandez -, Baccareli -, Michel -. Vezetőedző: Sebastian Silva.

Mesterszemmel

Cziczás László: – Nagyon meg akartuk nyerni ezt a találkozót a második hely miatt, talán ezért is kezdtünk görcsösen. Aztán helyrebillentek a dolgok, és a félidőre már megnyugtató előnyt építettünk ki. Szerencsére tudtunk pihentetni pár kulcsembert, hiszen számunkra szerdán következik a vb legfontosabb meccse.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában