Örömteli hír

2021.06.11. 12:04

Kulcsjátékosokkal hosszabbított a DEAC kosárlabdacsapata

A héten már bejelentették az új vezetőedzőt, Milenko Topicsot is.

Forrás: deac.hu

Két kulcsjátékosával is sikerült megállapodnia a hosszabbításról a DEAC kosárlabdacsapatának, a csapatkapitány Polyák László mellett Djordje Drenovac is a Debreceni Egyetem gárdáját erősíti majd a 2021-22-es szezonban – számolt be a deac.hu. Így tovább épül a DEAC kerete, hiszen a héten már bejelentették új vezetőedzőt, Milenko Topicsot.

Az elmúlt két kiírásban a csapatkapitányi posztot is betöltő Polyák a negyedik szezonját kezdheti majd meg Debrecenben. Az elmúlt években végig stabil teljesítményt nyújtó bedobó az előző idényben eddigi legjobb produkcióját nyújtotta a cívisvárosban, az alapszakaszban 22 mérkőzésen 8.2 pontot, 2.5 lepattanót és valamivel több, mint egy gólpasszt átlagolt.

A rájátszásban is bizonyította sportemberi nagyságát, az elődöntőt és a bronzcsatát törött orral küzdötte végig.

– Az elmúlt években a szívemhez nőtt a DEAC, ezért nagyon örültem a megkeresésnek, nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy elfogadjam a klub ajánlatát. Jó látni, hogy a csapat évről-évre jobb eredményeket ér el, tavaly pedig már a legjobbak között tartottak minket számon. Azt gondolom, hogy a célkitűzéseket sikerült elérnünk, egyedül a bronzcsata miatt van bennem egy kis hiányérzet. Bízom benne, hogy a következő szezon már százszázalékban a kosárlabdáról fog szólni, a sérülések nem hátráltatnak majd annyira bennünket, és ami a legfontosabb, hogy jó lenne végig nézők előtt játszani – vélekedett a hosszabbításról a 28 éves játékos.

Djordje Drenovac a 2020-21-es kiírásban a DEAC egyik legjobbjának bizonyult. 18.2 pontjával a bajnokság alapszakaszának harmadik legeredményesebb játékosa volt, tette mindezt 50%-os mezőnymutatóval és 40%-os triplázással.

A „Dzsole” becenévre hallgató kiscsatár augusztusban harmadik szezonját kezdheti majd meg a Debreceni Egyetemnél.

– Boldog vagyok, hogy jövőre is Debrecenben kosárlabdázhatom, a családommal nagyon megszerettük a várost, második otthonunkként tekintünk rá, és ezt nem csak udvariasságból mondom. Nem volt nehéz a döntés, nagyon hamar sikerült megállapodni a klubbal. Büszke vagyok rá, hogy a következő évben is tagja lehetek a csapatnak, továbbra is nagyon motivált vagyok, remélem sikerül majd túlszárnyalni az előző sikeres szezont – mondta bizakodva a szerb légiós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában