2021.05.15. 08:31
Olimpiai kvóták születhetnek a debreceni csapatbajnokságon
A keleti elődöntőt szombaton rendezik a Gyulai István Atlétikai Stadionban.
Budapest 20200223 Atltika 2020 Fedett plys orszgos bajnoksg OB Fot Trk Attila Nemzeti Sport Kerekes Grta Kozk Luca
Fotó: Nemzeti Sport-archív
Izgalmakban várhatóan nem lesz hiány sem Debrecenben, sem pedig a nyugati elődöntőnek otthont adó Győrben, hiszen lehetnek a versenynek pikáns következményei. Könnyen előfordulhat, hogy valaki éppen a csapatbajnokságon teljesíti az olimpiai kvótát, vagy remek teljesítményével annyit lép előre a világranglistán, hogy utazhat Tokióba. Az évek óta közös csapattal induló Debreceni Sportcentrum-Sportiskola és a Nyíregyházi Sportcentrum célja nem lehet más, mint a döntőbe kerülés. Hazai szempontból több elsőségben bízhatunk – hangsúlyozza közleményében a debreceni sportklub.
Nem lenne nagy meglepetés, ha a két nap során a DSC-SI-NYSC szerezné a legtöbb pontot, a szabolcsiaktól elsősorban a dobószámokban várhatjuk a jó teljesítményt. A hazai csapatot egy kicsit górcső alá véve, már a nyitó versenyszám megadhatja az alaphangot, hiszen Klekner Hanga az egyik nagy esélyes a rúdugrásban, akárcsak gerelyhajításban a sokszoros magyar bajnok Szilágyi Réka. A Koroknai testvérek, Tibor és Máté évek óta uralják a hazai 400 gátat, a kérdés vélhetően csak az lesz, hogy melyikük állítja meg elsőként az órát. Kerekes Gréta tovább növelheti a pontok számát 100 méteren és 100 gáton, utóbbi számban egyébként rajthoz áll a csütörtökön olimpiai kvótát szerző Kozák Luca is.
A honi atlétika egyik legtehetségesebb fiatal futójára, a felnőtt mezőnyben már többször bizonyító K. Szabó Gabriellára 800 méteren és 1500-on is figyelni kell. 3000 akadályon a biztos olimpiai résztvevő Kácser Zita mutathatja meg, hogy hol tart a felkészülésben, magasugrásban pedig Hodossy-Takács Sámuel tehet sokat a hajdúsági és szabolcsi közös sikerekért.
A versenyek időtartama alatt az atlétikai stadion területére nézők, kísérők csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be. Az atlétikai stadion a nézők, résztvevők számára kizárólag a kosárlabdapálya melletti szervizúton közelíthető meg. A rendezők az említett szervizúton, valamint a Sportorvosi épület túloldalán és a Tribünépület füves dobópálya felőli oldalában ellenőrzik a belépők védettségi igazolványait.
A versenykiírás, valamint a kétnapos program időrendje ezen a linken megtekinthető.
Borítókép: Kerekes Gréta (balról) növelheti pontjai számát, Kozák Luca (balról a második) már olimpiai kvótát szerzett