Kézilabda

2021.05.18. 16:23

Biztosított az utánpótlás a debreceni kézilabda számára

Mándi Norbert szerint egyre több gyerek szeretne játszani a DEAC-ban.

Forrás: deac.hu

A vírushelyzet miatt februárban félbeszakadt a 13 csapatos ifjúsági I. osztályú kézilabda-bajnokság. A szövetség úgy döntött, a küzdelmek már nem is folytatódnak, lezártnak tekinti a 2020-2021-es szezont. A DEAC a hetedik helyen végzett 50 százalékos mérleggel, a 12 mérkőzésből hatot megnyert, hatszor vereséget szenvedett. A pandémia természetesen a debrecenieknél sem maradt következmények nélkül, sokszor előfordult, hogy nem teljes kerettel edzett a társaság – írja a deac.hu.

– A nyári felkészülés során a srácokkal azt a célt tűztük ki, hogy a bajnoki tabella első felében szeretnénk végezni, ami reálisnak tűnt – kezdte a csapat vezetőedzője, Mándi Norbert. – A Covid viszont átírta a forgatókönyvet, elég sokan betegek lettek, a bajnokság őszi fordulóit sem tudtuk hiánytalanul lejátszani – magyarázta. Az edző elmondta, a csapat sokszor volt karanténban, és emiatt nem tudtak megfelelő létszámmal edzeni. Előfordult olyan is, amikor a felnőtt-, a serdülő és az ificsapat együtt edzett, annyira kevesen voltak. Kiemelte, a félbemaradt szezon nem mutat reális képet, hiszen sok mérkőzést még le sem tudtak játszani. Szerinte ha végigmegy a bajnokság, akkor az ötödik helyet elérte volna a csapat.

Ez a keret a megyei felnőttbajnokságban is szerepel hétről hétre. Itt még jelenleg is zajlanak a küzdelmek, de az első hely már biztos.

– Ezt a bajnokságot – amelyben egyébként két DEAC-csapat is szerepel – az ifivel megnyertük. Ugyan van még hátra két mérkőzésünk, de olyan nagy az előnyünk, hogy beérni minket már nem lehet. Az első hellyel indulási jogot szereztünk az NB II. Keleti csoportjába, ami az utánpótlás-játékosaink számára remek lehetőség a fejlődés szempontjából – emelte ki a Mándi Norbert.

Az ifikorosztály meghatározó időszak a fiatal sportolók életében. Ilyenkor előfordul, hogy csökken a lelkesedés, más kezdi őket érdekelni, ezáltal a fiatalok úgy érzik, elegük van, és abbahagyják, vagy az edzéseket nem veszik elég komolyan. – Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a srácok a szívüket-lelküket a pályára teszik. Vannak napok, mikor máshogy alakul, és kell a szigor, de ez elég ritkán fordul elő.

„Nagyon jó a kapcsolatom a játékosaimmal. Szeretik a kézilabdát, remek közösséget alkotnak a pályán és azon kívül egyaránt”

– hangsúlyozta a vezetőedző. Az ifi gyakorlatilag a felnőttcsapat előszobája, innen a következő lépés az első keret.

A fiúk ebből már ízelítőt kaptak, hiszen a szezon során több fiatal is lehetőséghez jutott az NB I/B-ben.

– Korábban már többen is részt vettek edzéseken, edzőmérkőzéseken, de a felnőttbajnokság mindig más. Mondtam a srácoknak, a kapott lehetőség csak akkor ér valamit, ha élni tudnak vele, ha bizonyítanak és megmutatják, hogy később is számíthatnak rájuk. A klubnak az a filozófiája, hogy tehetséges helyi fiatalokra épít, és az évek alatt ezt sikerült is elérnünk. Jelenleg van egy jó állománnyal rendelkező ificsapatunk, tele tehetséges játékosokkal, akikre lehet majd a jövőben számítani – hangsúlyozta a csapat szakvezetője.

Az edző örül annak, hogy egyre több gyerek szeretne játszani a DEAC-ban. Kiemelte, vannak náluk olyan tehetségek, akiket már más egyesületek is megkerestek, éppen azokat, akikre a csapat vezetői építenének a jövőben. – Ez is mutatja, hogy valamit jól csinálunk, hiszen vannak kiváló játékosaink, de azt szeretnénk elérni, ha még ennél is több lenne. Mindez elég összetett, de reméljük, a fejlődés töretlen marad, és egyre több tehetséget láthatunk csapatainkban – zárta Mándi Norbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában