röplabda

2021.04.04. 18:09

Tükörsima DEAC-győzelem a Kistext ellen

A Debreceni Egyetem alakulata ezúttal a fővárosban bizonyította, hogy kiváló formában van.

Fotó: deac.hu

A DEAC férfi röplabdázói a Kistext elleni 3:0-s vereséggel nyitották az Extraliga kvalifikáló körét. A március közepén megrendezett mérkőzésen Fodor Antal tanítványai a hibáikkal jócskán megkönnyítették az ellenfél dolgát, de húsvét első napján lehetőség nyílt a visszavágásra. Szerencsére Hubicskáék éltek is a sansszal, ezzel zsinórban harmadik győzelmüket ünnepelhették.

Chamone vezérletével jobban kapta el a rajtot a hazai csapat (6:4), majd az egyetemisták rossz döntéseinek hála még nagyobb lett a vendég hátrány (12:7), így jöhetett Fodor Antal időkérése. Eleinte úgy tűnt, hogy tudta rendezni a sorokat a Debrecen, hiszen egy 3:0-s szériával folytatták a meccset, de a Kistext nem akarta kiengedni a kezéből a vezetést. Megint Chamone villant meg, ezzel 21:19-re módosult az eredmény, de nem sokkal később a csereként beszálló Magyar Tamás nagyszerű blokkjának hála már a DEAC ment kettővel (21:23). Magyar ismét előrukkolt egy kiváló sánccal, amivel behúztuk az első szettet.

A második játékrészben Fazekas és Hubicska neve mellé is beírhattak egy-egy ászt, majd zsinórban három egységet termelt a Debrecen (6:9). Magyar továbbra is hatékonyan dolgozott a hálónál. 18:20 szerepelt a táblán, amikor Fodor Antal magához hívta a fiait. Ezúttal is hatottak a vezetőedző tanácsai, amit alátámaszt, hogy a periódust 5:0-s futással nyerte meg a DEAC.

A harmadik felvonás első perceiben egyik gárda sem tudott komolyabb fórra szert tenni. A „libikókából” Bagics vezérletével az egyetemisták jöttek ki jobban (10:14). Vetélytársuk nem adta fel a harcot, többször kiradírozta a hátrányát, de ezekre a feltámadásokra rendre volt válasza a Debrecennek, akik a hajrában is megfelelően koncentráltak, és végül Hubicska Patrik varrta el a szálakat.

A DEAC ennek a diadalnak hála fellépett a tabella második helyére. Tóth Andrásék szerdán 20 órától a sereghajtó Dágot fogadják.

Férfi röplabda Extraliga, kvalifikáló kör 6., forduló

Kistext-DEAC 0:3 (22:25, 18:25, 21:25)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában