a lánya példaképe

2021.04.18. 16:24

A játékvezető is ember – emlékezetes pillanatok egy érdekes pályafutásról

Sápi Csaba FIFA-játékvezető lánya édesapja nyomdokaiba lépett.

20210413 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Interjú Sápi Csaba Imre magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezetővel és lányával Sápi Virággal.

Fotó: Kiss Annamarie

Emlékeznek még a 2005-ös MTK–Újpest (0–2) mérkőzésre? Csak azért, mert mikor megkérdeztem Sápi Csabát a legemlékezetesebb meccséről, nem UEFA-kupa-találkozókat vagy nemzetközi utánpótlásmeccseket említett (pedig ilyeneken is részt vett jó párszor), hanem ezt, és hogy miért? – Elvéreztem! – mondta a 110 NB I.-es összecsapáson közreműködő spori.

Fotó: Kiss Annamarie

– Felültem az ellenőr kérésének, hogy ha nem is jegyzőkönyv-hamisításnak, de -módosításnak: a meccsen félidőben az MTK rendezői már jelezték, hogy az újpesti drukkerek szidják őket, de én ezt futkározás közben nem is hallhattam, inkább az asszisztensek vagy a tartalék játékvezető. Nem a találkozó után, hanem másnap kértek számon engem, én belevettem a történteket a leírásba utólag, majd eltiltottak három hónapra, melyet később még meg is hosszabbítottak – mesélte. Egyébként ő vezette a Videoton-REAC megbundázott mérkőzést, s ő az egészről semmit nem tudott, sőt a pályán sem érezte a simliskedést, de fogtak rá így is csúnya dolgokat, mikor egy Siófok–MTK (hazaiak nyertek) találkozó után a családjával maradt nyaralni a Balatonon, s azt hitték, hogy mindent a Balaton-partiak fizettek neki.

Az eleje volt szép

A kezdetekről azt mesélte a Hajdú-Bihar megyei Játékvezetői Szövetség elnöke (2014 óta tölti be ezt a posztot), hogy Derecskén focizott fiatalon 4 évig, majd kiöregedett, s azt érezte, hogy nem lesz belőle komoly, meghatározó labdarúgó. 1989-ben beiratkozott játékvezetői tanfolyamra, sikerrel levizsgázott, majd végigjárta a ranglétrát. – Nyírábrány–Mikepércs serdülőmérkőzéssel kezdtem, még a sípomat is otthon hagytam, annyira izgultam, majd édesapám egy videóssal felvetette a mérkőzést, volt adrenalin, mindenki elképzelheti, hogy sikerült ezek után – mondta mosolyogva a 49 éves szakember. Később aztán elkezdett szárnyalni: volt a megyében év játékvezetője a 35 év alattiak között, ’93-tól NB III.-ban is vezetett már meccseket. A következő lépcsőfokot az NB I/B jelentette számára 1997-ben, majd két évre rá már a legfelsőbb osztályban kapott összecsapásokat.

– Az első meccsem nem sikerült jól (Nyíregyháza–III. Kerület), adtam egy piros lapot kétkezes lökésért, túlzónak érezték, nem dicsértek meg érte. Aztán beindult a karrierem, sorban kaptam a fővárosi mérkőzéseket, ami itt vidéken akkoriban kuriózumnak – ha úgy tetszik –, rangnak számított. Az első NB I.-es évemben második voltam a játékvezetői ranglistán a Nemzeti Sport osztályzatai alapján, majd 2003/2004-ben mindent megnyertem: az ellenőri rangsort, az újságét és az edzőkét is – én lettem az év játékvezetője. Majd ennek köszönhetően 2005-től nemzetközi kerettag lehettem (FIFA). Pályafutásának a végét – mely nem rajta múlott – is őszintén mesélte el Sápi Csaba nekünk.

– 2008-ban volt egy Nyíregyháza–Paks meccs, melyen 2–1-re győztek a vendégek úgy, hogy a találkozó hosszabbításában lőtte mind a két gólt a dunántúli csapat, ráadásul a másodikat büntetőből, s én már a meccs elején egy tizenegyest nem adtam meg a szabolcsiaknak, de vállaltam a véleményemet, mindig karakán embernek és sípmesternek tartottam én is magam, és mások is engem. Ezt követően kitettek az országos keretből, s elvették a nemzetközi jogosultságomat is. Visszatértem a megyébe fújni, majd 2011-ben Puhl Sándor felkérésére lettem játékvezetői ellenőrt, melynek annyi volt a feltétele, hogy az aktív pályafutásomat abba kellett azonnal hagynom. A búcsúmeccsem így Ibrányban volt NB III.-as bajnokin. Az országos ellenőri tagságomat 2015-ben vonták vissza, mikor 12 csapatos lett az első osztály, érdekes módon én ebbe is beleestem – mondta a magánemberként építőipari vállalkozó.

Fotó: Kiss Annamarie

„Apa a példakép”

Sápi Virág, aki mindössze 22 éves, már az oldalvonal mellett „intézkedik” hétről hétre. – Ez a szakma még férfiként is elég nehéz, nemhogy nőként – kezdte a Naplónak a fiatal asszisztens. – Én nem futballoztam (sokaknak pályafutásuk végén indul az életük ezen része), apából kiindulva – ő a példaképem – elkezdett érdekelni a játékvezetés. Eljártam apával meccsekre, összejövetelekre, sokan biztattak, hogy lépjek erre a pályára, apa épp nem annyira, féltett – mondta. 2017-ben kezdte Virág a ténykedést, s azóta már megyei I. osztályú találkozókon is asszisztenskedik, és számos ifimérkőzés is fűződik már a nevéhez. – Játékvezető nem szeretnék igazán lenni, lengetni jobban szeretek. Nem degradáló számomra, hogy „csak” asszisztens vagyok, mára már van külön keret a „partjelzők” számára is – emelte ki Virág, aki már többször is kapott meghívót országos edzőtáborba. – Mivel tanulok még, egyelőre hobbi a meccseken való részvétel, de bármi elképzelhető még számomra az életben ezen a területen is.

Fotó: Kiss Annamarie

Virág elmondta, hogy tapasztal olyat is, hogy tisztelettel vannak iránta a labdarúgók, szakvezetők, de van olyan is, aki lenézi, hogy nőként futballmeccsen „dirigál”. Édesapja pedig elmondta, hogy lányát már fiatalkorban is jobban izgatta egy közös meccsnézésen a lesszituációk megítélése, mintsem a szép játék. Hozzátették, hogy mai napig is árgus szemekkel figyelik a kollégákat a tv-ben is, Sápi Csaba kedvence a holland Björn Kuipers, a kedvenc labdarúgója pedig Illés Béla.

Végül mindketten arra biztatnak mindenkit, hogy aki szeretne játékvezető lenni, kezdje el, mert jó sportolás szempontjából is, ad egy határozottságot, és a hangulata sem ugyanaz egy mérkőzésnek így, mint a kanapéról, a külső körülményeket pedig ki lehet zárni.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában