2021.03.25. 10:11
Szép eredmények a debreceni úszóktól az országos bajnokságon
Zajlik az úszó országos bajnokság a Duna Arénában, csütörtökön már a 3. napra került sor, délelőtt pedig konkrétan a döntőkre.
Budapest 20210323 Úszás 2021 Országos bajnoksá OB Fotó Derencsényi István MÚSZ Kapás Boglárka
Fotó: Derencsényi István / MÚSZ-archív
Ha időrendben haladunk, Kapás Boglárka, debreceni úszó 400 méter gyorsúszásban lett magyar bajnok 4.07.50-es időeredménnyel. A finálé után a következőket mondta: „Kiegészítő úszás volt ez nekem, de ha már elindultam a számban, próbáltam megnyerni, s ki is úsztam magamból, amit lehetett. Váltott karos úszás, de dupla annyi volt a táv, mint a főszámomban.” Ugyanebben a számban 5. lett a Debreceni Sportcentrum versenyzője, Gál Kincső 4.19.13.-as idővel.
Holoda Péter, a DSI versenyzője pedig 50 méteres pillangóúszásban végzett a 3. helyen. Az ő időeredménye: 23.96.
Debreceni szempontból a következő fontos futam a férfiak 200 méteres vegyesúszása volt, ahol a 2004-es születésű Zombori-Szalontai Ferenc az 1-es pályán úszva végzett a 7. helyen 2.07.74-es időeredménnyel.
Majd Hosszú Katinka szerezte meg első magyar bajnoki címét az olimpiai kvalifikáció miatt is fontos országos bajnokságon 200 vegyesen 2.11.47-tel, az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Jakabos Zsuzsanna nem indult.
200 vegyesen a férfiak mezőnyében fél másodperccel kapott ki Cseh László – némi meglepetésre – Holló Balázstól. Nem csak ez a szám tartogatott meglepetést, 50 méter női pillangón – melyet Bordás Beatrix nyert meg – a nagy nevek közül Verrasztó Evelyn (FTC) csak a 6. helyen végzett.
A 123. országos bajnokság csütörtöki döntőit a 4x200 méteres női és férfi gyorsváltó zárta, melyen Magyarország legjobb klubjait „keresték”. Előbbiben cívisvárosi érdekeltség is volt, hiszen az 1-es pályán első emberként az UTE színeiben a debreceni születésű Kapás Boglárka ugrott vízbe. Ráadásul az első 200 méter után neki köszönhetően – 2 percen belüli időt úszva – vezetett is az újpesti klub, pedig Késely Ajna (Kőbánya) is vele együtt versenyzett. Végül a várakozásoknak megfelelően a szegediek lettek az országos bajnokok, meglepetésre az Egri Úszóklub lett az ezüstérmes, a Kapás Bogival felálló UTE pedig 3. helyet szerezte meg. A férfiaknál a BVSC lett a magyar bajnok, 2. helyen végzett az FTC, 3. helyen pedig az Egri Úszó Klub zárt.
Folytatás csütörtök délután újabb számok előfutamaival.
Palánki István