u21

2021.03.24. 09:00

Nem ők a favoritok, de ez jelenthet előnyt is – Bárány Donáttal beszélgettünk az Eb előtt

Szeretne gólt lőni a tornán, de a legfontosabbnak a jó szereplést tartja.

DVSC-Kaposvár Merkantil Bank Liga 28. forduló 2-0

Fotó: Napló-archív

A mostani és a következő hét a labdarúgás jegyében zajlik majd a hazai sportéletben, hiszen tétmeccsét vív a felnőtt, valamint az U21-es válogatott is. Utóbbi a szlovénokkal közös rendezésű Európa-bajnokságon vesz részt, a fiatalok az A-csoportba kaptak besorolást, ahol a mieink mellett a német, a holland, valamint a román korosztályos válogatott kapott helyet. Gera Zoltán szövetségi edző legénységének kezdésként talán a legnehezebb ellenfél, a német válogatott jutott, a mérkőzést szerdán 21 órától rendezik a székesfehérvári Mol Aréna Sóstóban.

Az U21-es csapatban a DVSC-t egy játékos, a házi gólkirály Bárány Donát képviseli. A kiváló támadó sérüléssel bajlódott, de szerencsére ez már a múlté, így nincs akadálya annak, hogy pályára lépjen, amennyiben a szakmai stáb is úgy gondolja.

– Várom már a tornát – ismerte el a Hajdú-bihari Napló megkeresésére a Loki saját nevelésű csatára. – Végignézve az ellenfelek keretét, nem mi vagyunk a favoritok, de ez lehet jó is, hiszen könnyebb meglepetést okozni. A labdarúgást kedvelőknek nem kell bemutatni a német vagy a holland futball erejét, most lemérhetjük, hol tartunk hozzájuk képest. Jó a hangulatunk, a vírus és a sérülések miatt kissé átalakult, a tervezettnél valamivel fiatalabb együttessel vágunk neki a tornának, de így is jó csapatunk van. Az esélyekről nem beszélünk egymással, helyette a készülődéssel, és a játékunkkal vagyunk elfoglalva. Hiányozni fognak a szurkolók, nagy pluszt jelentene a buzdításuk, de most sajnos üres lelátó előtt kell megvívnunk a meccseket. Nem szeretek ígérgetni, persze, szeretnék gólt lőni, de a legfontosabb, hogy minél jobban szerepeljünk – szögezte le Bárány Donát.

Lehetnek még változások

Az Eb-keret nem végleges, a sérülés miatt kiesett Dárdai Palkó, valamint Zsóri Dániel helyett a csapattal készülhet a volt lokista Bukta Csaba (Altach) és Bíró Bence (MTK) is, míg a pozitív koronavírustesztet produkáló Demjén Patrik helyett Auerbach Martinra (Puskás Akadémia) számít a stáb. A keretben sérülés, illetve betegség esetén az az első meccsig van lehetőség változtatásra.

MSZ

Az A-csoport menetrendje

1. forduló (március 24.)

21.00: Magyarország–Németország (MOL Aréna Sóstó)

21.00: Románia–Hollandia (Bozsik Aréna)

2. forduló (március 27.)

18.00: Magyarország–Románia (Bozsik Aréna)

21.00: Németország–Hollandia (MOL Aréna Sóstó)

3. forduló (március 30.)

18.00: Hollandia–Magyarország (MOL Aréna Sóstó)

18.00: Németország–Románia (Bozsik Aréna)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában