Kézilabda

2020.09.04. 11:58

Száznyolcvan nap után újra tétmeccset játszik a Loki

A DVSC Schaeffler a Mosonmagyaróvár ellen kezdi meg szereplését a 2020/21-es szezonban péntek 18 órai kezdettel.

Fotó: dvsckezilabda.hu

Két nap híján fél év tel azóta, hogy március 6-án, az Érd ellen játszott a DVSC Schaeffler. A 33–29-es győzelemmel zárult találkozó után leállt a bajnokság, amelyben a negyedik helyen állt Köstner Vilmos együttese, s most 180 hosszú nap után végre újra élesben, bajnoki pontokért játszanak a lányok. A Hódos Imre Sportcsarnok felújítása még tart, így az első két hazai meccset a Főnixben játssza a csapat – olvasható a klub honlapján.

Bulath Anita, Karnik Szabina, Oguntoye Viktória és Triffa Ágnes nyáron távozott Debrecenből, míg Varsányi Nóra visszavonult. Négy fiatal játékos, Borgyos Panna, Szabó Dóra, Szabó Panna és Vámosi Panna kölcsönben Békéscsabán tölti a 2020/21-es szezont. Az érkezők között találjuk a német válogatott kapust, Ann-Cathrin Giegerichet, Csapó Kyrát, Hornyák Dórát, Alekszandra Vukajlovicsot és a Fradiból kölcsönbe érkezett Bánfai Kírát. Júliusban a felnőttekkel kezdte meg a felkészülést a DVSC Kézilabda Akadémia hat fiatalja, Csernyánszki Liliána, Panyi Anna, Sápi Boglárka, Sápi Gréta, Torda Vanessa és Török Lilly.

A felkészülést két sérülés nehezítette, Elke Karsten mindjárt az első tesztmeccsen, a Békéscsaba ellen szenvedett könyöksérülést, Arany Rebeka bokája pedig a balatonboglári edzőtáborban lejátszott Fradi elleni edzőmérkőzésen sérült meg. Szerencsére a bajnoki rajtra mindketten harcra készek.

„Nagyon hosszú volt ez a fél év tétmeccs nélkül, így a szokásosnál is nagyobb izgalommal várjuk az első bajnokit. Kemény volt a felkészülés, de ez természetes. Úgy érzem, a nyáron érkezett játékosok beilleszkedése remekül ment”

– mondta el csapatkapitány, Vantara-Kelemen Éva.

Az első ellenfél, a Motherson-Mosonmagyaróvár hat felkészülési meccset játszott a nyáron: legyőzte a Szombathelyt, az Alba Fehérvárt, valamint kikapott a Győrtől és Siófoktól, utóbbitól nagyon szoros mérkőzésen. Bajnoki főpróbaként a Balatonbogláron megrendezett NEKA Kupán vett részt az MKC az elmúlt hétvégén, s tornagyőztesként távozott. Az óváriak az elődöntőben könnyedén verték 39–25-re az NB I/B-s Vasast, majd az aranymeccsen a Kisvárdát múlták felül (26–21).

„Az elmúlt években több kőkemény meccset játszottunk a Mosonmagyaróvár ellen, most sem számítunk könnyű hatvan percre”

– folytatta Vica. – Mindenképpen jó, hogy hazai pályán kezdhetjük meg az új bajnokságot, fél éve nem találkoztunk a szurkolóinkkal, most győzelemmel szeretnénk megünnepelni a viszontlátást – fűzte hozzá.

A DVSC Schaeffler és aMotherson Mosonmagyaróvári KC összecsapása szeptember 4-én, 18 órakor kezdődik a Főnix Csarnokban. A találkozót Medve Róbert és Südi Péter vezeti.

Arról, hogy az MKSZ milyen egészségügyi követelmények betartására kötelezi a klubokat, ebben a cikkünkben olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában