salakmotor

2020.08.20. 18:46

Matej Zagar nyerte a Debrecen Nagydíjat

Majdnem ötezren látták, ahogy a szlovén klasszis esélyeshez méltóan nyeri a döntőt.

Fotó: Kovács Péter

Fotó: Kovács Péter

Kiváló hangulatban, táblás ház előtt zajlott le a 45. Debrecen Nagydíj a Gázvezeték utcai stadionban csütörtök délután. Az ideális időben megrendezett viadal rögtön szívmelengető pillanatokat hozott, hiszen a 30 évvel ezelőtti magyar páros világbajnoki bronzérem előtt tisztelegve az akkori (és mindenkori) magyar hősök, Adorján Zoltán és Tihanyi Sándor pattantak újra motorra és tettek tiszteletköröket. Az örömmotorozást végül a 22-szeres világbajnok (30 éve ugyanakkor aranyat nyerő) dán sztárvendég Hans Nielsen intette le.

A két egykori klasszis után következtek a jelen (és a jövő) sztárjai, rögtön az első futamban a kétszeres csapatvilágbajnok és GP-t nyerő dán Bjarne Pedersennel, aki meg is szerezte a három pontot, a hazai közönség örömére a második helyen a nemrég bokatörést szenvedett Magosi Norbertet intették le a kockás zászlóval. A második futamban következett Kovács Roland, a SpeedWolf Debrecen másik vaspapucsosa: sajnos a hajdúsági pilótának leállt a motorja, úgy hogy esélye sem volt a pontszerzésre. A szlovén Európa-bajnok Matej Zagar rögtön pályacsúccsal jelezte, hogy nem turistának érkezett a cívisvárosba. Fazekas Dennis egy bukással és kizárással nyitott, sajnos a későbbiekben sem volt szerencséje, így pont nélkül zárta a versenyt.

Két kör után Pedersen és a lengyel Robert Chmiel volt már csak hibátlan, Magosi kettő, míg Kovács és Fazekas pont nélkül állt.

A pályafelújítás alatt Hans Andersen felelevenítette, hogy amikor 1990-ben megnyerte a Debrecen Nagydíjat, előtte rendőri felvezetéssel tudta csak elérni időben a versenyt, és gyakorlatilag éppen, hogy beesve a viadalra gyűjtötte be maximális pontszámmal a serleget. – Azóta sok minden változott az arénában, boldogság látni a sok nézőt és a telt házat, valamint öröm ismét találkozni Zolival és Sanyival, akikkel sokat motoroztunk egymás ellen – mondta el az egykori világklasszis vaspapucsos.

Magyar szempontból a 10. futam volt a legérdekesebb, hiszen ebben csapott össze három honfitársunk, akiket Zagar egészített ki kvartetté. A szlovén már a rajtnál ellőtt a többiektől, és egy újabb pályacsúcsot (1:07.06) repesztve húzta be a három pontot. A honi háziversenyt Kovács nyerte Magosi és Fazekas előtt.

A harmadik kör utáni szünet alatt Adorján Zoltánt is megszólaltatta Dobrai Zoltán szpíker. Az örökös magyar bajnok elmondta, csodálatos érzés látni ennyi embert a lelátókon, valamint felidézte legkedvesebb debreceni emlékét mikor is Európa-bajnoki címet ünnepelhetett hazai pályán.

Miközben a közönség Adorjánt tapsolta és éljenezte, a Hajdú-bihari Naplónak Papp László polgármester mondta el jó látni, hogy ennyien kilátogattak a viadalra.

„A salakmotor tradicionális sportág Debrecenben, azt érzi az ember, hogy itt tényleg csak rajongók vannak. Az egész stadion egy B-közép, akik teljesen együtt élnek a versennyel.”

– A SpeedWolf Debrecen belépésével másfél éve sikerült új alapokra helyezni a stadion működtetését, komoly ráncfelvarráson esett át a létesítmény. Óriási élmény volt Adorján és Tihanyi futama, megdöbbentő volt látni, hogy a két örökifjú még most is milyen technikával üli meg a motort. Szerencsére a mai salakszórók között is vannak klasszisok, akik meg is mutatták, miért tartoznak az élvonalba – nyilatkozta Papp László.

A 13. futam újabb hatalmas küzdelmet ígért, hiszen Pedersen (7 pont), a horvát Matic Ivacic (5), Zagar (6) és a lengyel Norbert Kosciuch (8) csapott össze: Zagar ismét puskagolyóként lőtt ki, és újabb körrekorddal (1:06.91) győzött. A tizenötödikben más izgalmakat kellett átélnie a szurkolóknak, Kovács Roland állt ki a futamból és rogyott le a fűbe. Azonnal jött mentő a láthatólag komoly fájdalmakkal küszködő versenyzőhöz, mint kiderült, Kovácsot egy felpattanó kő találta mellkason. A speedwolfos tudta folytatni a versenyezést, bár ha sejti, hogy később bukik az utolsó futamában, talán másként dönt a debreceni vaspapucsos. Magosi viszont a bokájára való tekintettel nem akart tovább kockáztatni, így az utolsó kört ő már kihagyta.

Az alapversenyt 13 ponttal Kosciuch zárta az élen, mellett még Aleksandr Loktaev (az ukrán a 17. futamban 1:06.88-cal új pályarekordot motorozott), Zagar, Pedersen és a cseh Jan Kvech került az öt fős döntőbe.

A fináléban aztán Zagar megmutatta ki az úr a háznál, remekül kapta el a megismételt rajtot és magabiztosan nyerte meg a Debrecen Nagydíjat.

MSZ

A 45. Magyar Nagydíj

1. Matej Zagar (szlovén)

2. Aleksandr Loktajev (ukrán)

3. Norbert Kosciuch (lengyel)

4. Jan Kvech (cseh)

5. Bjarne Pedersen (dán)

...

14. Magosi Norbert (magyar)

15. Kovács Roland (magyar)

16. Fazekas Dennis(magyar)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában