zuhanyhíradó

2020.06.05. 15:22

Új szélső válthatja Dzsudzsákot?

Hosszabb sajtószemle jelent meg az egyesült arab emírségekbeli al-Ain FC hivatalos honlapján, amelynek egyik bejegyzésében szó esik Dzsudzsák Balázsról is – szúrta ki a Nemzeti Sport online kiadása. Mint írják, Pedro Emanuel vezetőedző a klub beszámolója szerint azt javasolta a vezetőségnek, hogy a magyar légiós helyett igazoljanak egy másik szélsőt.

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A klub honlapján megjelent hosszú összefoglaló többek között kitér arra, hogy az al-Ain június 20-án kezdi a felkészülést orvosi vizsgálatokkal, majd július elsején edzőtáborba utazik a csapat, minden bizonnyal Abu-Dzabiba. A januárban kinevezett vezetőedző, Pedro Emanuel a játékoskeret alakításáról tett nyilatkozatait is idézik, egyebek mellett a Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatos kérdéskört is, mutat rá a Nemzeti Sport.

„Pedro Emanuel Caio, Kodjo Laba, Baujrzan Iszlamhan és Siotani Cukasza megtartása mellett tette le a voksát. A vezetőedző ugyanakkor egy másik játékost preferálna Dzsudzsák Balázs helyett, egy olyan szélsőt, aki mindkét oldalon bevethető”

– írja az alainclub.ae.

Ahogy arról korábban a csakfoci.hu nyomán beszámoltunk, arab sajtóhírek szerint a Lokiban négy szezont eltöltő játékost foglalkoztató Al-Ainnál is 50 százalékos fizetéscsökkenést vezethetnek be a koronavírus-járvány miatti visszaeséssel összefüggésben, továbbá a légiósokra nézve is jelentős változásokat írhat elő a szövetség a következő idénytől. A 32 éves játékos szerződése június végéig érvényes a jelenlegi klubjánál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában