labdarúgás

2020.06.23. 17:48

Elkezdte a felkészülést a DEAC NB II.-es csapata – fotókkal

Balogh Pállal készül az új idényre a történelmi feljutást ünneplő gárda.

Fotó: Matey István

A nemrég kinevezett tréner az idei célokról és a keretben várható változásokról is beszélt a Hajdú-bihari Naplónak kedd délelőtt, a szezon első edzésén.

Nincs még kész a keret

Balogh Pál mindenkinek lehetőséget ad majd a bizonyításra. – Hat héten keresztül, a tervezett kezdésig készülünk majd. A keret még nem végleges, az első héten mindenképpen szeretnénk feltérképezni, hogy milyen játékerőt képvisel a csapat, és kik azok a futballisták, akikkel a közös munkát folytatni tudjuk majd. A csapat háromnegyedét ismerem, volt akivel dolgoztam együtt, sőt akadt olyan játékos, aki ellen magam is játszottam.

„Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy bebizonyítsa, helye van a csapatban.”

Kovács Miklós stábtag ajánlásával a megyei első osztályú keretből is megnézünk majd egy-két fiatalt. Igazolások biztosan várhatóak, azonban nem szeretnénk elkapkodni a választást. Olyan játékosokkal számolunk, akik valóban meghatározó tagjai lehetnek ennek a csapatnak. Egy új játékosunk mér érkezett Takács Péter személyében, aki Dorogról tette át a székhelyét hozzánk. NB I.-es múlttal rendelkezik, így az ő rutinja erősítést jelenthet számunkra – hangsúlyozta a tréner.

A stabilitás a cél

A vezetőedző szerint elsősorban az NB II.-es tagság megszilárdítása a feladatuk. – Úgy gondolom, hogy a csapat történelmi feljutása után kis lépésekben kell gondolkodni, elsődlegesen szeretnénk megtartani a helyünket a másodosztályban. Ha kialakul az én elképzelésemnek megfelelő keret – a büdzsénkhez mérten – szeretnék egy stabil védekezésre alapuló, agresszív, gyorsan játszó csapatot kreálni. Hét edzőmeccset terveztünk, Mádon pedig egy egyhetes edzőtáborban is részt veszünk, ahol a mérkőzésterhelésre fektetjük a hangsúlyt. Lesz időnk begyakorolni azokat a taktikai elemeket, amiket a pályán szeretnénk majd viszontlátni a srácoktól – emelte ki a szakember.

Együtt, Debrecenért

Balogh Pál
Fotó: Matey István

Balogh Pál jó véleménnyel van a debreceni sportéletről és számít a Lokival való sikeres együttműködésre. – Országosan is példaértékű az itteni fejlődés, a körülményeink alapján nemcsak a másodosztályban, de az NB I.-ben is megállná a helyét a klub. Hozzáteszem, nem véletlenül fejlődik ennyire az egyetem, hiszen egy remekül dolgozó apparátus és humán erőforrás áll mögöttünk. A prioritás a jövőben is a Loki lesz, de ennek visszafelé is működnie kell: amennyire mi segítjük a munkájukat, remélhetőleg ugyanúgy viszonozzák a támogatásunkat. Szeretném, ha Bárány Donát velünk maradhatna, és más játékosokat is elcsábítanánk, akik kevés lehetőséghez jutnak a Lokiban, nálunk viszont nagy erősítésnek számítanának. Erről azonban a DVSC kell döntenie. Ettől függetlenül a közös munka mindenképpen jó lehetőség arra, hogy megmutassuk, nem kell elmennie Debrecenből a játékosoknak, hiszen több klubban is kipróbálhatják magukat, és csak rajtuk múlik, hogy melyik szintet ütik meg – mondta a DEAC vezetőedzője.

Más világ

Spitzmüller István, a DVSC egykori labdarúgója szerint nagy reményekkel vág neki az új idénynek, a DEAC középpályásaként. – Anno én a Békéscsabával jutottam már felsőbb osztályba, akkor az NBII.-ből léptünk fel az élvonalba. Azt gondolom ahhoz hasonló, vagy akár nagyobb lépés is lesz számunkra ez az osztályváltás, hiszen itt egy relatíve amatőr osztályból lépünk a profik közé. A klubnál minden adott ahhoz, hogy ezt meglépjük, magas célokat meghatározni – feljutó csapatként – azonban nem lenne bölcs lépés.

„A stabil másodosztályú szereplés kivívása a legfontosabb feladatunk jelenleg.”

Nem szeretnénk a kiesés ellen küzdeni, de az, hogy ebből egy közép, vagy élcsapat lesz, azt nem tudhatjuk még. Személyesen ismertem már az új edzőnket, de azt nem tudom, milyen játékot vár majd el a csapattól. Az emberi oldala alapján azonban nagyszerű választásnak tartom – hangsúlyozta a középpályás.

Látható fejlődés

Nagy Zoltán szintén az ex lokisták táborát erősítve készül az egyetemi gárda másodosztályú idényére. – Nagyon bízom benne, hogy az élvonalban marad a DVSC, nem szeretném, ha egy osztályban lennénk velük. Ha valami folytán azonban mégis úgy alakulna, hogy meg kell mérkőznünk egymással a következő idényben, akkor – kölcsönös tisztelet mellett – pikáns mérkőzésekre számítok. Céljaink elérése érdekében komolyan kell vennünk a feladatunkat. Sokkal szervezetebben kell játszanunk, az előző időszak sikereire építve. Jó hangulat van a feljutás után, várjuk a közös munkát az új edzővel. Három éve igazoltam a csapathoz: ekkor a megyei első osztályból kerültünk fel az NB III.-ba. Tapasztalataim szerint nagyon gyorsan fejlődik az infrastruktúránk, és így a futball is hangsúlyosabbá válik. Jelenleg csak a DEAC-ra koncentrálok, az azonban külön öröm számomra, hogy egyre több gyermek sportol, hiszen C-liszenszes edzői papírral rendelkezem, így a jövőben akár edzőként, vagy más sportvezetői pozíciókban is szívesen segíteném a város sportéletének fejlődését – mondta a futballista.

PSz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában