beállította a rekordot

2020.03.05. 15:53

Schwarzeneggertől kapott tanácsot a hetvenhét éves hobbisportoló

Deák Imre beállította a felhúzás rekordját a korosztályában: 77 évesen 150 kilogrammot emelt fel a földről.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Mivel van a Naplónak rovata azzal a címmel, hogy „Ifjú titánok az arénában”, akkor Deák Imre akár szerepelhetne egy olyanban, amely „Veteránok az arénában” névre hallgat. A 78. születésnapját májusban ünneplő férfi bár hobbisportoló, mégis úgy küzd a súlyzók és a gépek között, mintha aktív versenyző lenne.

Imre tipikus „nagydumás”, ömlik belőle a szó, és egészen elképesztő sztorikat, vicces aranyköpéseket osztott meg velünk a megismerkedésünk első percétől kezdve.

Fotó: Molnár Péter

Az iskola leszoktatta

A rendkívül energikus úr nem élt mindig ilyen fitten, korábban dohányzott, de ötéves korában leszokott.

– Négy esztendősen nagyapám dohányát újságpapírba tekertük egy szomszéd fiúval, és azt szívtuk, persze nem tüdőztük le. Nagyon csípte a nyelvünket, így egy év után azt mondtam, ez hülyeség. Nagyapám ekkor adott egy tajtékpipát, hogy inkább azt szívjam, ezért erre álltam rá. Újabb egy esztendő elteltével az öreg szólt, hogy jobb, ha leszokom a pipázásról is, mert kezdődik az iskola, és a tanító nem fogja engedni a pöfékelést. Elképedtem, hogy miért ne lehetne az iskolában pipázni, de az első nap megfigyeltem, hogy valóban nem füstöl senki sem. Így aztán befejeztem egy életre a dohányzást – fogalmazott Imre, aki a nyolcvanas évek végén disszidált Ausztráliába, mert elege lett a szocializmusból. Először egyszerű melósként dolgozott építkezéseken, majd később, amikor megfelelően elsajátította az angol nyelvet, buszsofőr lett. A rendszerváltozás után rendszeresen hazalátogatott, ingázott Ausztrália és Magyarország között.

Arnold elmondta a „tutit”

Mint elmesélte, fiatalon belekóstolt a birkózásba és a súlyemelésbe is, majd évtizedekkel később visszatért a rendszeres mozgáshoz.

Egy ízben váltott néhány szót a testépítés legnagyobb ikonjával, az osztrák származású szupersztárral, Arnold Schwarzeneggerrel.

Fotó: Molnár Péter

– Sydneyből jöttem haza '92-ben, amikor ez történt. Mindig kerülővel jövök, először egy hetet mindig eltöltök Hawaiin. Tudtam, hogy Schwarzenegger Kaliforniában lakik, és üzemeltet ott egy edzőtermet. Elmentem a terembe, gondoltam, százból egyszer találom ott őt, de rögtön első alkalommal belebotlottam. Megszólítottam, hogy ne haragudjon, de mi „sógorok” vagyunk. Megörült annak, hogy magyar vagyok. Nem akartam feltartani, ezért megkértem, csak egyetlen jó tanácsot adjon, miként tréningezzek. Azt felelte: mindegy milyen gyakorlatot végzel, ha mondjuk eltervezted, hogy tíz ismétlést csinálsz, után még nyomj bele kettőt. Mert ez a plusz kettő számít igazán. Ezt egy életre megjegyeztem – árulta el Deák Imre, aki a kedvünkért rekordkísérletet tett felhúzásban edzője, Jenei István vigyázó szemei előtt.

Fotó: Molnár Péter

A hetven fölötti korosztály jelenlegi magyar rekordja 150 kiló, eddig Imrének 147-et sikerült teljesítenie. Most azonban nekiállt a bűvös százötvennek, s emberfeletti koncentrációval sikerült felhúznia a súlyt, ezzel beállítania az országos csúcsot!

Természetesen gratuláltunk a teljesítményéhez, és jót mosolyogtunk azon, hogy szárnyakat adott neki a médiaérdeklődés.

TN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában