kosárlabda

2020.01.03. 08:57

Kaposváron kezdi az új évet a DEAC

Pénteken 19 órától a Kaposvári KK vendége lesz a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata az NBI/A 14. fordulójában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Fotó: deacbasket.hu

Nagyszerűen zárta a 2019-es esztendőt a DEAC, hiszen a Zalaegerszeg elleni győzelmével kvalifikálta magát a hazai rendezésű Magyar Kupa nyolcas döntőjére. Kovács Adrián együttese az alapszakasz felénél így 7-6-os mérleggel, a felsőházat érő ötödik helyen áll – írja a deacbasket.hu.

– Örülök, hogy az alapszakasz első felét sikerült jól zárnunk, és a legfőbb célunkat, a kupaindulást teljesítettük. Annak ellenére, hogy ötödik helyen várjuk a második kört, szerintem ez a csapat még ennél is többre képes, volt egy-két találkozó az ősz folyamán, melyeket akár hozhattunk is volna, akár itthon, akár idegenben. Összességében azonban nem lehet okunk a panaszra, a folytatásban azon leszünk, hogy ezt a pozíciót meg tudjuk szilárdítani a bajnokságban, és természetesen a kupában is szeretnénk jól teljesíteni – vélekedett az eddigiekről Tóth Bence.

A két együttes az első fordulóban Debrecenben már összecsapott egymással, akkor a hajdúságiak kétpontos sikert arattak a somogyiak felett. A kaposváriak azóta rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtanak, több értékes győzelem mellett nem várt vereségeket is szenvedtek. Tovább nehezíti a hajdúságiak felkészülését a szerdán bejelentett hír, miszerint a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics átveszi Fekete Ádám helyét a kispadon. Az 5-8-as mérleggel álló delfinek elsősorban a Davis-Norfleet amerikai hátvédpáros pontjaira építenek, de Dramicsanin, Lalics és Heindlein is komoly fejtörést okozhatnak majd a hajdúságiak számára.

– Sok minden változott az első mérkőzésünk óta, náluk elsősorban a szisztéma, míg nálunk a játékoskeret is átalakult azóta. Az őszi mérkőzésünkhöz képest teljesen más dolgokat játszanak, ráadásul a napokban a szakmai stábjukban is változás történt. Sztojan Ivkovics egy rendkívül karizmatikus edző, és bár nem volt sok ideje együtt dolgozni a csapattal, a játékosok hozzáállása már pénteken is más lesz, biztosan mindenki bizonyítani akar majd az új stábnak. Nem lesz egyszerű dolgunk idegenben, de mi mindenképpen szeretnénk győzelemmel távozni Kaposvárról – zárta a fiatal irányító.

A DEAC pénteken még biztosan négy légióssal áll majd fel, de a vezetőség igyekszik minél hamarabb megtalálni az idény közben távozó Isaiah Armwood helyettesét. A Kaposvári KK ellni idegenbeli találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában