Állapotfelmérőt tartottak

2019.07.22. 13:34

Kiderül, honnan indulnak a DEAC jégkorongozói

Hári Norbert, a DEAC csatára elmondta, várták már, hogy megkezdődjön a felkészülés.

Egészségügyi állapotfelmérő tesztekkel hétfőn megkezdődött a felkészülés a 2019/20-as Erste Liga-szezonra a DEAC jégkorongcsapata számára. Ötfős bontásokban vettek részt a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központjában David Musial tanítványai a különböző felmérőkön.

Fárasztó is

Az első turnusban esett át a vizsgálatokon a DEAC csatára, Hári Norbert is, aki lapunknak elmondta, várta már, hogy újra találkozzon a társakkal. – A nyári pihenő mindig gyorsan elszalad. Otthon voltam Svédországban, a családommal, illetve a barátaimmal töltöttem a legtöbb időmet. Kaptunk egy edzéstervet a szünetre, így a tréningek sem maradhattak ki, hiszen már a felkészülés kezdetére megfelelő állapotban kell lennünk. Vártam már az alapozás kezdetét, nekünk ilyenkor több hónapos a kihagyás, így örömmel térünk vissza mindig – fogalmazott a hokis.

A vizsgálatok során egy komplex alapállapot-felmérés történt, mely alapján látják, ki hol tart, és miben kellene még fejlődni. – Vannak azért fárasztó részei is a teszteknek, de alapvetően nem vészes. Mindenki személyre szabottan megkapja az eredményeit, amelyeken látszik, miben kellene előre lépnie, így nagyon hasznosak ezek a vizsgálatok – mondta Hári.

Megtudtuk, a célkitűzésekről csak ez után fognak beszélni a csapatnál, ugyanakkor Hári Norbert megjegyezte, jó lenne túlszárnyalni a tavalyi szereplést.

„Az előző idényben újoncként vágtunk neki a küzdelmeknek, ehhez képest remekül helytálltunk. Bízunk benne, az előttünk álló szezonban sikerül továbblépni.”

Hét felkészülési meccs

Az első közös, teljes csapatos konditermi edzést szerdán délelőtt vezényli majd a szakmai stáb az együttesnek a Debreceni Jégcsarnokban. Július utolsó napjai edzőtermi alapozással telnek majd, augusztus elsejétől kezdődően viszont a jeges felkészülés kerül előtérbe. Augusztus 7-től „élesedik a helyzet”, a csapat Csehországba vesz majd részt a hagyományos ostravai Torax Kupa küzdelmeiben. Néhány nappal az ostravai vendégszereplés után újabb erőfelmérés következik; augusztus 15-én Nagymihályban meccsel a DEAC a Dukla Michalovce csapatával szemben. Ám ezzel még nem lesz vége a felkészülési meccsek sorának, összesen hét összecsapás vár az egyetemistákra.

A DEAC hokicsapatánál elég nagy volt a játékosmozgás a nyáron: 12 hokis maradt, szintén 12 eligazolt, míg 9 új érkezett.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában