El-selejtező

2019.06.18. 18:01

Albán túra előtt a Loki

A debreceniek az FK Kukësi együttesével küzdenek meg a továbbjutásért az Európa-ligában.

Fotós: Kovács Péter

Eljött a keddi nap, és végre fény derült rá, kivel csap össze a DVSC az Európa-liga első selejtezőkörében. Azt már egy nappal korábban közölte az európai szövetség, hogy melyik öt lehetséges gárda jön szembe a Lokomotívval. A csoportok kijelölése során kiderült, hogy a Loki a kazah FK Tobol Kosztanaj, az albán FK Kukësi, a román FCSB, a szerb FK Csukaricski és az izraeli Maccabi Haifa kvintettből kap majd ellenfelet.

Nem sokkal délután fél négy után eldőlt, hogy nem volt kegyetlen Fortuna a debreceniekkel, ugyanis az előzetesen az egyik legverhetőbbnek ítélt albán Kukësivel kell megharcolniuk a továbbjutásért. Az első összecsapásra július 11-én kerül sor a Nagyerdei Stadionban, a visszavágót egy hét múlva rendezik meg Albániában.

Mindenki veszélyes

Mint arra a Dvsc.hu kitér, a Kukësi a koszovói határ közelében található Kukës városának csapata. Az előző szezonban megnyerte az Albán Kupát, és ezzel vívta ki a jogot arra, hogy az El-ben induljon. A bajnokságban a második helyen végzett. A gárda tavaly megnyerte a bajnoki aranyat, a Bajnokok Ligája-selejtezőben a máltai Valletta és az azeri Quarabag kiverése után a grúz Torpedo Kutaisi ellen 5-4-es összesítéssel kiesett.

– Néhány perce hallottam, hogy melyik együttes lesz az ellenfelünk – nyilatkozta a Naplónak a cívisvárosi csapatkapitány, Tőzsér Dániel. – Túl sokat nem tudok róluk elmondani, de valójában nem is foglalkoztatott, hogy kivel futunk össze. Ez már a nemzetközi porond, itt mindenki veszélyes lehet, nekünk pedig meg kell becsülnünk minden El-ben töltött percet. Biztosan kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, nekünk azonban csak az a dolgunk, hogy minél jobban felkészüljünk a Kukësi ellen – magyarázta a középpályás.

A lokisták trénere, Herczeg András sem tudott előzetesen sokat az albánokról. – Nyilván most még nem mond sokat a tény, hogy kit kaptunk, de igyekszünk minél rövidebb idő alatt minél többet megtudni a riválisról. Ebben segítségünkre lehet az internet, szeretnénk sok felvételt megnézni a gárdáról, és amennyiben lehetőségünk lesz, élőben is megtekintjük őket. Senkit sem szabad lebecsülni a nemzetközi porondon, becsületesen fel fogunk készülni a két összecsapásra, és sikeresen szeretnénk venni az akadályt – fogalmazott lapunknak a hajdúsági szakember.

TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában