Tehetségkutató

2024.02.11. 09:10

A Dal 2024: kiesett a debreceni kötődésű zenekar – videókkal

Az Andalgó nem került be az öt továbbjutó közé a szombat esti show-ban.

Haon.hu

Az Andalgó együttes Vigyen a szél című dalát adja elő a Dal 2024 első válogatóján

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A szombat esti élő showműsorban kihirdették A Dal 2024-es kiadásának első továbbjutóit, ennek alapján folytathatja a küzdelmet a Sugarloaf, a Name Project, Kocsis Tibor, a Magidom és az EVERFLASH dala is. Az adásban a debreceni kötődésű Andalgó zenekar is fellépett Vigyen a szél című számával, ám Léhárt Míra, Polgár Patrik és Magyar Marcell triója kiesett a műsorból, nem lesz ott a későbbiekben. 

Arról, hogy hogyan készült a zenekar a szombati adásra, ebben a videóban beszéltek:

A tehetségkutató mezőnyének 40 indulóját előzetesen szakmai zsűri választotta ki, az indulókat szombatonként, tízes adagokban láthatják a nézők a Dunán. Ahogy arra a hirado.hu is rámutat, idén újdonság, hogy 4 továbbjutóról a zsűri és a közönség közösen dönt, míg az ötödik továbbjutóról csak a zsűri. A műsor két házigazdája a tavalyi évhez hasonlóan Rókusfalvy Lili és Fodor Imre. A zsűriben idén Szandi, Ferenczi György és Egri Péter és Németh Alajos Lojzi foglal helyet.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2024” cím mellett egy teljes lemez elkészítésére nyer lehetőséget - beleértve a felvételi, keverési és masterelési munkálatokat.

A Dal második válogatója jövő szombaton lesz, amikor újabb öt produkció jut majd az elődöntőbe, akik tovább versenyezhetnek az első helyért.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában