Virágkarnevál 2022

2022.07.28. 20:00

Idén valamivel drágábban, de már készülnek a virágkocsik a karneválra

Június vége óta serényen folynak a munkálatok a Medicor műhelycsarnokában. Egyre inkább formát öltenek az augusztus 20-án felvonuló karneváli virágkocsik.A kivitelező és a munkafolyamatokat irányító Gulyás Tamás vezette be szerkesztőségünket a kulisszák mögé.

Forrás: Molnár Péter

– Az egyik leghosszadalmasabb munka a tervezés folyamata. A megrendelők elképzelése mellett figyelembe kell vennünk szakmai szempontokat, emellett a tradíciókat is szeretnénk betartani. Ritkán, de előfordul, hogy egy egészséges kompromisszumot kell kötni, amikor sem virágból, sem bármilyen növényi anyagból nem készíthető el az adott motívum, de az utóbbi években igyekszünk a legtöbb felületet virággal beborítani – magyarázta a szakember.

– A sikeres egyeztetés után a művész elkészíti a terveket az alapján, ahogy a koncepciót be szeretné mutatni. Ekkor megindul a munkafolyamat: a szobrászok megkezdik a faragást, majd a statikusok vasszerkezeteket illesztenek az építményekbe. Ez biztosítja, hogy ne hulljanak a szobrok darabokra, és elbírják a rájuk rakott több száz kilónyi élővirágot. A végleges csiszolás után színre festik az alakzatokat, ezzel megjelölve, melyik felületre kerüljön majd a díszítés. Ekkor már felkerülnek a szárazvirágok is, az utolsó 23 órában pedig az élő növényeket is feltűzzük – magyarázta.

Forrás: Molnár Péter

Az élővirágok egy hűtőkamionnal érkeznek Hollandiából. Augusztus 19-én hajnalban indul a rajt egy komoly szervezői munkával: minden kocsinak van egy csoportvezetője, ők koordinálják a többnyire diákokból álló csapatot. Az idei karneválra 350-400 ezer szál dáliát rendeltek, amelyből az utolsó virágnak is fel kell kerülnie egy napon belül. Szárazvirágból ennek a mennyiségnek a kétszeresét használják fel. Gulyás Tamás szerint sokan kevésbé tartják értékesnek és látványosnak az élő virágoknál, azonban a szárazvirág a Kárpát-medence kuriózuma, hatalmas múltra tekint vissza. A szalmarózsának, a japán ernyőnek, a sóvirágnak termesztés és felhasználás szempontjából is tradíciója van. Emellett sokkal részletgazdagabban díszíthető fel egy szobor a használatukkal.

– A 13 virágkocsira így egyenként megközelítőleg 60-120 ezer virág kerül, csak az alapanyagot számítva legalább egymillió forintnyi növényt láthatunk majd mindegyiken. Ez az összeg a munkaköltség mellett elhanyagolható. Ebben az évben az építőipari anyagárak is jócskán megnövelték a kiadásokat: a vas, a hungarocell, a ragasztók, tömítőanyagok és a festék nagyságrendekkel megemelkedtek, valamint beszállítói késésekkel is számolni kellett – tette hozzá.

Ez azonban nem szegte kedvét a csapatnak. Talán mondani sem kell, a virágkocsik készítése egy valóságos alkotóműhely, a szobrászok számára egy önkifejezés, a lakatosnak egy technikai kihívás. Mind odaadó lelkesedéssel viszik bele saját világukat a szobrokba.

– Egy nagyon értékes és produktív csoportnak látom a Virágkarneválon dolgozókat. Az évek alatt olyan embereket, művészeket hozott össze, akik nemcsak helyi, hanem világszinten is egyedit alkotnak. Sok virágkarnevál létezik, de olyan gondolatisággal, mint a debreceni, sehol nem található – véli Gulyás Tamás.

Forrás: Molnár Péter

Mi történik a szobrokkal?

– Próbáljuk a természetvédelmet előtérbe helyezni. Az újrafelhasználás lehetősége nagyon korlátozott. Ráadásul amellett, hogy költséges, ugyanakkora munka leszedni, mint felrakni őket. A növények komposztálását saját berkeken belül megoldjuk. A lecsupaszított szobrokat szétszedjük, a hungarocell elemeket könnyített betonban és egyéb építőipari területen hasznosítják. A vas egy részét később újra beépítjük, egy része pedig a méhtelepre kerül. Próbáljuk minél kisebb ökológiai lábnyommal megvalósítani a bontást, miközben fájó szívvel kell megválnunk azoktól az értékektől, amit a művészek megálmodtak és kifaragtak – mondta Gulyás Tamás.

Az alkotócsapatban éppen ezért született meg évek óta az a vágy, hogy a lebontás helyett jobb sorsot, egy állandó kiállítást érdemelnének a művek. Egy szoborpark létrehozása a méretük miatt azonban óriási területet igényelne, valamint csupaszon nem mutatnak jól, és hamar tönkre is mennek. A kültéri kiállításuk miatt üvegszálas vagy műanyag bevonás tenné tartóssá a szobrokat.

Forrás: Molnár Péter

Hasonlóképpen fontosnak tartja a Virágkarnevál környezetvédelmi üzenetet Nádasdi Róbert. A tervező és szobrász beszélgetésünk közben éppen egy párduc vonásait dolgozta ki, amely a Magyar Honvédség virágkocsijára fog kerülni. Azokat a koncepciókat kedveli leginkább, amik egy történetet mesélnek. Szemben azzal, mikor csak egy kirakati bábut vagy terméket lát a közönség, a mondanivalóval operáló alkotás örökre megmarad mindenkiben.

– A bolygón komoly gondok vannak, amiket az ember feladata orvosolni. Éppen ezért fontos, hogy az állatokat helyezzük előtérbe. A gyerekek számára ismerős lehet Spongyabob, azonban ő nem fogja megoldani a problémát, ahogy a magyar identitást sem tükrözi, aminek a legnagyobb nemzeti ünnepünk egyik fontos üzenete – véli Nádasdi Róbert.

Forrás: Molnár Péter

Pikó Sándor szobrász káprázatosan részletes szarvasbogarakkal hívja fel a figyelmet a környezetünkre. Emellett a művész már elkészült a legmonumentálisabb szoborral: a csaknem húsz méter hosszú sárkány a levegőt fogja képviselni, mely az idei karnevál őseleme lesz.

A szobrász jelenleg Petőfi Sándor János Vitézének egy jelenetén dolgozik. Korábbi munkáihoz híven mély mondanivalót szeretne átadni, éppen ezért nem egy csatajelenettel ábrázolja a költő művét. A tündérek tava előtt álló fejedelemszékek ugyanis üzenetet hordoznak: csak a legnemesebb lélek foglalhat helyet bennük. Pikó Sándor portálunknak elmondta, a trónok háttámlája beszédes: a Debrecen címeren is látható, önmagát sebző madár – ki vérével fiókáját itatja – az önzetlen odaadás szimbóluma.

Forrás: Molnár Péter

A munka tehát töretlenül halad a csarnokban. Immár biztos, hogy augusztus 20-án teljes pompájukban láthatjuk a karneváli kocsikat. Az idei felvonuláson az állandó látványosság, a Szent Korona mellett Debrecen és Nagyvárad közös virágkocsija, a DSZC és az AKSD is visszatér, ezen kívül több cég is képviselteti magát a karneválon.

Hajnal László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában