Ahogy idősödöm, egyre kevésbé érdekel, ki mit gondol a külsőmről vagy a belsőmről

Mátrai-Nagy Andrea másfél éve ült a Demki kreatív igazgatói székébe, melyből többek között városi nagyrendezvényeket szervez, tizenhét éve vezeti a debreceni Tímárház – Kézművesek Házát. Andreát nemrég találkozóra hívtam, akkor még nem sejtve, hogy miért jelöli meg határozottan a Tímárházat a beszélgetésünk helyszínéül. Időszaki kiállítások és rengeteg verejtékes munka szülte sikeres program helyszíne ez, mint megtudtam, az egész életéé. 

Belső elvárások 

Kicsit megszállottan dolgozom, és gyakran túlzásba is viszem. Borzasztó megfelelési vágy munkálkodik bennem

– hangzik el az első kérdés előtti súlyos összegzés. Nem magyarázatnak, sokkal inkább egyfajta tálalásnak érzem ezt azon az asztalon, melyre később a saját forgatókönyve alapján, de tárt szívvel osztja meg élete legfontosabb dolgait. Folytatja, én tudomásul veszem a vezetői gesztust, és hallgatok. Valószínűleg az elmúlt huszonkét évben (ennyi ideje dolgozik a közművelődésben) már letette az asztalra, amit kell, mégis állandó kétely munkálkodik benne. – Mindig jobban, mindig jobbat, mindig többet szeretnék elérni, és nem elégszem meg az adott sikerrel, valami új kell, ami inspirálhat – mutat rá a maga szemszögéből leglényegesebbre. Fiatalabb kollégáit ezen elv mentén „neveli”, akikből majd profi művelődésszervező lesz. Később kiviláglik, mekkora szerepe is van ennek a nemzedéknek a mindennapjaiban. 

Aki látta már Andreát, tudhatja, hogy puszta megjelenése is vonzza a tekintetet. – Szeretem a különleges ruhákat és kiegészítőket, és nem félek őket viselni. Természetesen kapok negatív kritikát is amiatt, hogy adott esetben túllövök a célon, de én ezt nem érzem, csak azt, hogy abban a szemüvegben, fülbevalóval és ruhában jól vagyok.

Ahogy idősödöm, egyre kevésbé érdekel, hogy ki milyen véleménnyel van a külsőmről vagy a belsőmről

– szögezi le, közben ezúttal is megerősít az üzenet: nem számít, ki mit gondol. 

Hozott anyagból, de közösen 

Az, hogy a munkájában sikereket ér el, csapatmunka – vallja Andrea. Csapattal pedig csak úgy lehet jól dolgozni, ha minden tagja ugyanúgy húz, és megérti, hogy ugyanaz a célunk. Ha egyvalaki is kitér ez elől, a siker elmarad. Igyekszik a fiatal munkatársait is arra sarkallni, hogy vagy csinálják jól, vagy ne csinálják sehogy. Mindezt a szüleitől tanulta. Édesanyja arra tanította, hogy mindig meg kell állnia a helyét, minden helyzetből a maga számára a leg­előnyösebbet kell kihoznia, fegyelemre, kitartásra és nagyon komoly munkabírásra tanította, mindezt sohasem követeléssel, hanem a szemléletmód gyakorlati átadásával mutatta meg. 

Család, másképp 

Nincs férj, nincsenek gyerekek. Mindez nem tudatos döntés volt, ahogy mondja: egyszerűen kimaradt az életből.

Úgy érzi, ha családanya lenne, nem biztos, hogy ezzel az őrületes vehemenciával tudná a munkáját végezni. Ez pedig az életfeladata, így „társai és partnerei” a kollégái lettek.

Ha sajátja nem is lett, de imádja a gyerekeket. Sokat foglalkozik a szemléletformálásukkal, az értékek átadásával, identitástudatuk megerősítésével, „hogy tudják, honnan jöttek”. Nem véletlen, hogy a Tímárház programjai nagyrészt ennek a nemzedéknek szólnak. Nyaranta a kézművestáborokban foglalkozik velük; míg a fiatalok a szárnyai alatt nevelkednek, ők a pótgyermekei. Az eddig elért legnagyobb eredményéről kérdezem, már meg sem lep, hogy Andrea újfent a Tímárház-kártyát teszi le az asztalra. Igen, ez az intézmény a büszkesége, Nehéz, sok buktatóval teli út volt ez, de leszögezi: megérte. Az ágya mellett ott a jegyzetfüzet, ha éjjel felébred, leírja az ötleteit, ezek gyakran segítik később a jelentősebb programok megvalósításában is. Mahatma Gandhit idézve pedig meggyőződése, hogy a jól végzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhettük.

Tudja, hogy mások nehezen bírják a tempóját, és hogy nehéz vele együtt dolgozni, hangsúlyozza, mégsem ordas fenevadra kell gondolni, amikor egy-egy munkát irányít. A hajtás nagy, de gyakoriak a magánjellegű beszélgetések, és ha valakinek baja van, abban mindenki osztozik és ahogy tud, segít. 

Szabad órák azért maradnak 

Néha idő jut arra is, hogy levegye a magas sarkú cipőt, és motorosszerelést húzzon. Még folyamatban a jogosítvány, így egyelőre utasként, de örömmel megy világgá, ha nagy ritkán elengedi a hivatása. A másik szerelem a nemezelés, a technikával az egyetemi évei alatt találkozott, később kiderült: életre szól ez a kézműves-tevékenység. Úgy véli, ebből az ősi alapanyagból ezen a területen lehet a legextravagánsabb kreációkat létrehozni. Természetesen ezt is tökéletesen szeretné művelni, ezért is végezte el Nádudvaron a nemezkészítő szakot. Viseletkiegészítőket: ékszereket, táskásat készít, melyek megfogalmazása szerint kicsit elrugaszkodottak, kicsit hordhatatlanok, de bennük van minden, aminek szerinte lennie kell, legyen az a nagymama csipketerítője vagy egy kevés birkaszőr.

Az alkotás öröme maga a kikapcsolódás számára, soha nem tervezi meg előre a ruhákat, dolgozni kezd rajtuk, és lesz, ami lesz. 

Közelebbről is szemügyre véve kedvenc, kézzel készített ruhakölteményét, eszembe jut, hogy csakugyan olyan, mint Andrea maga. Szabályosnak csöppet sem mondható, szokványosnak még kevésbé, mégis teljes, úgy, ahogy van.

Szakál Adrienn