Helyi kultúra

2022.03.17. 13:16

Megújult pásztorkiállítással várnak a Kincsesházban

Nádudvar is kinevelte a maga pásztorait.

Pásztorok a megnyitón

Forrás: Marján László

A napokban Nádudvaron megnyitott, „Pásztoraink” elnevezésű tárlaton – házigazdaként – a Kincsesház vezetője, Ludmanné Papp Ilona vitte a szót. Kiemelten köszöntötte a megjelent pásztorokat, s egyúttal elmondta, hogy Nádudvar ugyanúgy kinevelte a maga pásztorait. Hiszen vannak családok – folytatta –, amelyek már évszázadok óta pásztorkodásból élnek, éltek, mint a Sárköziek, a Nagyok, a Garaiak. Neki magának az anyai nagyapja számadó kondás volt.

 

A kiállítást Bodó Sándor országgyűlési képviselő, államtitkár nyitotta meg, a hovatartozás, a gyökerek, az ősök példájának követését hangsúlyozva, amelynek „szerencsére nincsenek híján itt, a Hortobágy-mellyékén” (Egyébként az ő családja is rendelkezik pásztor felmenőkkel, derült ki).

 

Maczik Erika polgármester rámutatott, a Kincsesház a nádudvariság lényegét ragadja meg időről időre, így tettek most is. Amíg a Kéknefelejcs Citerazenekar a beszédek közt pásztordallamokat játszott, addig a Hortobágy-szerte kiváló slambucfőző hírében álló K. Nagy József fazekasmester bográcsában is készre pirult a pásztorétek, s a kiállítás megtekintése után mindenkinek jutott belőle.

A tárlatot Apagyiné Jakab Mária és Czibere Anna Mária képei színesítik, amelyhez nagymértékben hozzájárult Fekete Imre gulyás és Erdős Margit (Margaret Forest) festőművész is.

Marján László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában