2021.07.13. 21:18
Felpezsdül a debreceni belváros, folytatódik a Kultúr-Fröccs
A programsorozat július 15-én, kibővülve indul újra.
20210529 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló Útjára indul a Kultúr-Fröccs Programsorozat. képen: Rover zenekar
Fotó: Napló-archív
A Kultúr-Fröccs programsorozat május végén azzal a céllal indult el, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében. Az érdeklődők közel 80 rövid egyéni, vagy kiscsoportos utcai produkciót láthattak több műfajban, a belváros különböző helyszínein.
A Debrecen.hu-n olvasható közlemény szerint
most új helyszínekkel, zenei profillal bővül a július 15-től, csütörtöktől újrainduló esemény.
A programsorozatba belvárosi vendéglátóhelyek kapcsolódtak be, hogy közösen megvalósítható rendezvényekkel szélesítsék a palettát. A programnaptár a pénteki és szombati napok mellett a csütörtöki nappal gyarapszik, illetve immár főleg a teraszok környezetében biztosítanak fellépési lehetőséget a szervezők. A hónap végén az új helyszínek mellett vizuális frissességgel is találkozhatnak az érdeklődők.
Az eddig becsatlakozó alkotók, közösségek is részt vesznek a folytatásban augusztus 12-ig, a karneváli hétig terjedő időszakban 18.00-22.00 óráig tartó idősávban, ügyelve arra, hogy a zenei produkciók megszólalása ne zavarja a lakosságot.
Annak érdekében, hogy a különböző programok ne ütközzenek, a fellépőknek továbbra is regisztrálniuk szükséges a civiskorzo.debrecen.hu honlapon.