fotókkal

2021.07.30. 17:41

Dupla pótkocsis traktort és kombájnt is tud vezetni a sokoldalú opera-énekesnő

Az erdő mélyén kieresztheti a hangját: vendégségben jártunk Szi­lágyi Szilviánál.

Fotó: Molnár Csilla

Kiemelt első helyezéssel értékelte a zsűri a nyíradonyi származású Szi­lágyi Szilvia versenyanyagát nemrégiben, a V. Danubia Talents International Music Competition és az International Moscow Music ­Competition elnevezésű online nemzetközi versenyeken.

– Nyolcéves voltam, mikor anyukám megkérdezte, hogy szeretnék-e zongorázni tanulni, s mivel énekelni már akkor is nagyon szerettem, nagy örömmel kezdtem el járni a művelődési házba zongoraórákra. Fél év múlva kaptam ajándékba a szüleimtől egy 100 éves bécsi zongorát, hogy tudjak gyakorolni. Bánhatták is szegények, mert onnantól kezdve első utam reggel fél 7-kor már a hangszerhez vezetett – kezdi Szilvi a varázslatos Gúthi-erdő közepén álló ökotanyájára tartva. – A szüleim kezdetben nem szerették volna, ha zenei pályára megyek, mindig azt mondták, először szerezzek „rendes” végzettséget. Így lettem művelődés- és felnőttképzési menedzser, elvégeztem a pedagógia szakot és vidékfejlesztési területen is képeztem magam, hiszen földművelő családba születtem, s civilben mai napig oktatok, vizsgáztatok és pályázatokat írok. A zene persze továbbra is az életem részét képezte, de akkoriban a könnyűzene irányába kanyarodtam, a dzsessz és musical felé – meséli.

Fotó: Molnár Csilla

Filmzenétől a zeneművészetiig

Egy hajdúszoboszlói hakni alkalmával Kürti Péter zongoraművész megjegyezte, hogy jó hangja van Szilvinek, de nem ártana képeztetnie magát, majd Mohos-Nagy Éva opera-énekesnőhöz irányította hangképzésre. Nála került először kapcsolatba az operával. – A Keresztapa című film 3. részének hallgattam a filmzenéjét CD-n, ami a Mascagni Parasztbecsület operából tartalmaz részleteket. A CD-n Elena Obraztsova világhírű mezzoszoprán énekelte a női főszerepet, és a hangját hallgatva azt éreztem, én is így szeretnék énekelni! Felvételiztem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, a főiskola mellett pedig már a Csokonai Színház zenei tagozatának lehettem a tagja – mondja. 2014 óta szabadúszóként próbál érvényesülni, sikeresen szerepel versenyeken és egyre több helyre hívják külföldön is.

A koronavírus-helyzet minden művész életében nagy nehézségeket teremtett. Szilvi egy gazdálkodó család tagjaként a művészi pálya mellett saját ökotanyáján is tevékenykedik, több lábon áll. Még dupla pótkocsis traktorra és kombájnra is van jogosítványa.

– A mezőgazdaságban nem állt meg az élet, akad munka bőven. Biogazdálkodók vagyunk, vannak mangalicáink, valamint kertészeti és szántóföldi növények termesztésével is foglalkozunk. A vírus kirobbanásával hazaköltöztem a tanyámra, a szabadidőm nagy részét szereptanulással és gyakorlással töltöttem. Itt, a Gúthi-erdőben nincs szomszédom, úgyhogy az extrém hangerőmmel sem zavarok senkit. Meg is született bennem az ötlet egy nyár végi koncerttel kapcsolatosan, amelyet a tanyán szeretnék megszervezni – mutatja a tulipánmintákkal faragott kerítése mögött elterülő nagyszülői hagyatékát, felújított parasztháza mögötti hatalmas teraszát. A birtokot pipacsos búzamező öleli körbe, s bár házi állatot nem tart, róka ellen nyújt menedéket udvara vadnyulak és vadmacskák számára.

Színes egyéniség

Tanára szerint az utóbbi időben sokat érett Szilvia hangja. Folyton képezte magát, több külföldi kurzuson is részt vett. – Mesteremnek, Hruby Editnek, valamint Thiago Bertoldi zongoraművésznek, korrepetitornak nagyon sokat köszönhetek. Évek óta tanítanak, s ők készítettek fel legutóbbi megmérettetéseimre, a Danubia Talents és az International Moscow Music Competition elnevezésű online versenyekre is. Mindketten nagy hatással vannak rám, sokat tanulok tőlük – avat be szakmai munkájába. Az alt/mezzoszoprán énekesnő mindkét megmérettetésen első helyen végzett.

Faggattuk, hogyan néz ki egy napja, hogyan képezi magát.

„A reggeli kávé után jöhet a testedzés, torna vagy biciklizés formájában. Aztán megyek az irodámba, ahol írom a pályázatokat. 2-3 óra munka után, ha elfáradok, akkor beiktatok egy kis énekes gyakorlást. Ez felváltva megy így, ha az egyik tevékenységben elfáradok, akkor átváltok a másikra. Oktatok és vizsgáztatok is vidékfejlesztési területen, benne vagyok az országos vizsgaelnöki névjegyzékben”

– mondja faillatú házában, melyet a letisztult, egyszerű ízlésvilág jellemez.

A harmadik Covid-hullám vége óta már újra elindult a kulturális vérkeringés. Szilágyi Szilvia jelenleg a Csokonai Színház egy-egy produkciójában szólista. Nyáron a Nagyerdei Szabadtéri Színpad operagáláján, mások mellett, ő is fellép. A Csokonai Színház honlapján pedig megtekinthető egy streamelt koncertsorozat, melyet Ács János, a Csokonai Színház karmestere indított „Az új generáció” néven, s arra hivatott, hogy az ifjú énekeseket népszerűsítse.

Molnár Csilla

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában